Csütörtöktől forgalomkorlátozás lesz a budapesti repülőtér felhajtóján
Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleménye szerint május 6-án, a nap végén zárulnak le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák.
A légikikötő minden irányból megközelíthető lesz, forgalomkorlátozás azonban érvényben lesz – hangsúlyozták.
Kifejtették, hogy a felüljáró burkolata már megújult, most a híd két szegélye mellett dolgoznak majd, és ezalatt a forgalom egy plusz egy sávon folyamatosan haladhat; a munkálatok ideje alatt váltakozó irányban lehet számítani forgalomkorlátozásra.
A repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák május 6-án fejeződnek be |
Fotó: 123rf.com |
A repülővel utazóknak azt javasolták, hogy utazásuk tervezésekor tájékozódjanak a légikikötő megközelítéséhez szükséges időről és felhívták a figyelmet arra, hogy a terelések és lezárások a repülőtér autós és tömegközlekedéssel történő megközelítésének időtartamára is hatással lehetnek.