175 éves a Thomas Cook

Forrás: turizmus.com

 2016. július 04. 19:07

Július 5-én ünnepli fennállásának 175. évfordulóját a Neckermann Magyarország anyavállalata, a Thomas Cook nemzetközi cégcsoport, mely a világ egyik vezető szabadidős célú utazásszervezője.

A szervezett utazások és utazási csomagok úttörője, a turisztikai szakma egyik alapítója mára 15 piacon működő nemzetközi vállalkozássá nőtte ki magát, 20 milliónál több utast szolgál ki évente és nagyjából 22 000 főt foglalkoztat. A Neckermann Magyarország az évfordulót jubileumi akcióval ünnepli, az utasok akár 175 eurós kedvezményben is részesülhetnek, és júliusban egyes úti célokra a gyermekek akár 1 euróért is utazhatnak.

Az alapító Thomas Cook 1841-es első szervezett utazása 500 utassal még csak a Leicester és Loughborough közötti 12 mérföldes táv megtétele volt, de víziója, hogy az emberek számára megadja az utazás lehetőségét rövidesen ezrek számára tette lehetővé a vasúti utazás élményét, amellyel megteremtette későbbi üzlete alapjait is.

 

Az évek során utazási kínálata folyamatosan bővült és rövidesen már Nagy-Britannia határait átlépve meghódította Nyugat-Európát, majd az egész világot. Első irodáját 1862 áprilisában nyitotta meg Londonban a Fleet Street-en. A családi vállalkozásban fia, John Mason Cook segítette és a szolgáltatási kör fejlesztésének egyik alappilléreként saját utazási utalványt és szállodai kuponokat vezettek be. Igazi szenzációként 1872-73-ban indították el első világkörüli útjukat, mely 222 nap alatt és több, mint 29 000 mérföld megtételével juttatta el az utasokat Észak-Amerikán, Japánon, Kínán, Szingapúron, Indián, Egyiptomon, Törökországon, Görögországon, Olaszországon át Franciaországig – ez az út vitathatatlanul Thomas Cook karrierje csúcspontját jelentette.

A családi vállalkozás Thomas Cook halála után is tovább fejlődött fia és később unokái vezetésével. A Nílust sokan luxusgőzös flottája által ismerték meg és csak úgy emlegették, hogy „Cook csatornája”. 1899-et követően John Mason Cook 3 fia olyan újdonságokat vezetett be, mint a catering, a téli sportos utazások, az autós túrák és kereskedelmi légi közlekedés, valamint az első vezetett túra Afrikában Kairótól Fokvárosig. A következő évtizedekben a cégcsoport először francia, majd ismét brit kézbe került és 1965-re profitja meghaladta az 1 millió fontot és Spanyolországba első alkalommal több, mint 1 millió utast szállított.

1997-ben a Thomas Cook betört az online piacra is, majd 6 évvel később elindította saját légitársaságát is, mely 7 brit repülőtérről több, mint 60 úti célra repíti az utasokat. Így a cég a cég a repülőtértől a szállodáig egy komplett csomagot biztosíthat ügyfelei számára.

A 2000-res évekre Thomas Cook-Neckermann konszernné alakult vállalkozás 5 saját szállodamárkákat hozott létre, a SENTIDO-t, a smartline-t és a SunConnect-et. a Sunwing-et és a Sunprime-ot. Szállodáival így már családok, többgenerációs utazók és egyéni utazók számára egyaránt kínál lehetőségeket. Idén a csoport portfóliója újabb szállodamárkával bővült a Casa Cook Rhodes megnyitásával, mellyel a saját márkájú szállodák száma már megközelíti a 200-at.

A mai Thomas Cook cégcsoport német ága Josef Neckermann nevéhez köthető, aki 1912-ben született Würzburgban, s már a harmincas években sikeres csomagküldő vállalkozást vezetett. Az 1950-es esztendők végén újabb lendületet vett vállalkozása és az addigi csomagküldő szolgálata mellett utazási irodát nyitott. A „Neckermann macht’s möglich!”, vagyis „A Neckermann valóra váltja” szlogennel a NUR hamarosan már valamennyi korosztály részére kedvező csomagtúrákat ajánlott. 1965-ben utazási irodái száma már meghaladta a hetvenet, forgalma pedig túlszárnyalta a 36 millió márkát – ami több mint 70 ezer foglalást jelentett. A vállalat 1970-ben köszöntötte egymilliomodik utasát. A nemzetközi terjeszkedés megállíthatatlanná vált. A brit Thomas Cook-kal való egyesülést követően 2001-ben a cég felvette a Thomas Cook AG nevet, de továbbra is a Neckermann volt a legnagyobb márkája a német piacon. 2007 nyarán a Thomas Cook Group Plc.-t bevezették a londoni tőzsdére.

A konszern magyarországi leányvállalata 1993-ban alakult és a hazai turisztikai piac meghatározó szereplőjévé vált.  A Neckermann Magyarország 26 saját és közel 400 franchise vagy partner irodával, valamint online értékesítési felületével az ország teljes területét lefedve biztosítja szolgáltatásait az utazni vágyóknak. Az elmúlt több, mint két évtized alatt a cég kínálata folyamatosan bővült. Ma már a „dinamikus csomagnak” köszönhetően az utasok a világ szinte bármely pontjára eljuthatnak a Neckermann-nal. A maximális ügyfél-elégedettség és ügyfélélmény a legfontosabb prioritás a vállalatnál. Ezért számos beruházás, oktatás és fejlesztés van folyamatban úgy Magyarországon, mint az úti célokon is.