Az Accor-Pannonia Hotels Zrt. második alkalommal lett Fogyatékos-barát Munkahely

Forrás: turizmus.com

 2016. február 09. 19:37

A Fogyatékos-barát Munkahely elismerésre olyan munkáltatók pályázhatnak, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a megváltozott munkaképességű emberek toborzásával, foglalkoztatásával és megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat.

A két évig viselhető kitüntető címet az Accor-Pannonia Hotels Zrt. immáron második alkalommal nyerte el nagyvállalati kategóriában, továbbá különdíjban is részesült a befogadó környezet kialakításban végzett kiemelkedő munkájáért. A díjat a Nem Adom Fel Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Salva Vita Alapítvány közös jótékonysági Jobb Velünk a Világ! című gálaestjén adták át a Nemzeti Színházban december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján.

Az esemény kiemelt célja volt, hogy rávilágítson a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának fontosságára, különös tekintettel azokra az értékekre, amelyeket ezen embertársaink képesek adni a többségi társadalom tagjainak megfelelő támogatás mellett.

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést azzal a céllal vezette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Salva Vita Alapítvány, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és az Amerikai Kereskedelmi Kamara, hogy könnyebben egymásra találjanak az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók.

Az Accor-Pannonia Hotels Zrt. a  megváltozott munkaképességű munkavállalók számát az előző pályázati ciklushoz képest jelentősen növelte, így jelenleg 22 megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztat különböző munkakörökben (pl. szobafoglalási munkatárs, recepciós, takarító, mosogató), ezáltal is hirdetve a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét. Az új kollégákkal való együttműködésben nagy szerepe van többek között az Accor Acadèmie Hungary által biztosított érzékenyítő tréningeknek is.