Hajózik a család

Forrás: turizmus.com

 2016. június 06. 18:04

Minden szülő tudja, hogy a vakációnak kétszer lehet örülni, egyszer, amikor elkezdődik, s egyszer, amikor véget ér, hiszen a június közepén kitörő felhőtlen öröm csak addig tart, míg a lelkiismeretes szülő át nem gondolja a nyári gyerekfelügyelet kérdését.

Ha már minden táboron, közös nyaraláson túl van a család, akkor jönnek mentsvárként a nagyszülők, akik rendszerint alig várják, hogy imádott unokájukat egy időre megkaparinthassák. A nagyi konyhájából kikerülő ízek feledhetetlen emlékkel gazdagítanak. Nehezebb feladat azonban értékes programokkal kényeztetni a gyerekeket, rávenni őket arra, hogy ne a tévé vagy a számítógép fogságában töltsék értékes idejüket.

Erre kínál remek megoldást a MAHART Passnave nyári ajánlata. Minden korosztály számára élvezetes programlehetőség a dunai hajókázás. Lehet rövidebb hajókirándulást tervezni a Kis-Dunaágon, vagy hosszabbat a Nagy-Dunaágon, ráadásul nagyon előnyös kedvezményeket ad járatain a Mahart (két év alatti gyerekek ingyen, 2-14 éves korig 50%-kal, 14 év felett diákigazolvány bemutatásával és 65 felett 25%-kal olcsóbban utazhatnak). A Dunakanyar kapuja, Szentendre a Vigadó téri hajóállomásról indulva nagyon gyorsan megközelíthető, így akár egy ebéd utáni fagyizásra is érdemes odahajózni. Egynapos programot lehet felfűzni egy visegrádi kirándulásra. A hegyek koszorújában elterülő kisváros nemcsak fenséges látványt nyújt, hanem izgalmas történelmi kalandozást is azoknak, akik a Fellegvárat is szeretnék megtekinteni, vagy esetleg részt venni a háromnapos, lovagi tornával is egybekötött, palotajátékokon (2016. július 8-10., a MAHART-járattal érkező vendégeknek kedvezményes a belépő júl. 8-án és 10-én). Ezen felül a hajójegy további kedvezményekre is jogosít, például éttermi fogyasztásra valamint az év múzeumának megválasztott Duna múzeumba történő belépésre.

Kicsit nagyobb unokákkal érdemes a Nagy-Dunaági kirándulást választani, ahol Budapest – Vác – Visegrád – Nagymaros - Dömös – Esztergom útvonalon közlekedik a sétahajó. A püspöki székhely Duna-partja, izgalmas kirándulást nyújt. Árnyas sétányok, játszóterek, tanösvények tarkítják Vác Dunával határos szélét. Dömösről vagány kirándulás tehető a Rám-szakadékba, Esztergom pedig magáért beszél, a város fölé emelkedő bazilika kicsit és nagyot egyaránt lenyűgöz.

Kedves vállalkozó kedvű nagyszülők, lehet „vitorlát bontani”, s egy jól megválasztott MAHART-programmal feledhetetlenné tehetik az unokák vakációját. (X)