Cégek önmagukról

A Kolping Hotel nagy összeget gyűjtött gyermekek támogatására

Az alsópáhoki Kolping Hotel 2,2 millió forint adománnyal támogatta a Zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványt.

Forrás: turizmus.com | 2016. december 16. péntek 13:25 nyomtatás

Boldizsár Ildikó meseterapeuta az idén mesébe foglalta Bobó, a víziló történetét, melyből a Kolping Hotel limitált számú mesekönyvet készíttetett. 1300 darabot sikerült értékesíteni az év során, aminek 2,2 millió forintos árbevételét a hotel a Zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványnak támogatására ajánlott fel.

Fotó: Kolping Hotel

 

Sós Éva, a szálloda igazgatóhelyettese elmesélte, hogyan jöhetett létre a mesekönyv és miért pont az alapítványt választották a támogatás kedvezményezettjének. Elmondta, hogy az alapítvány és a Kolping Hotel közötti együttműködő támogatás nem egyszeri alkalom, hiszen már többéves az együttműködés.

Dr. Gárdos László, elmondta, hogy az általa képviselt Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány tevékenysége Zala, Vas és Somogy megyére is kiterjed, valamint gyermek-rehabilitációban egész Dunántúl szakmai központja. Átlagosan 150 koraszülött mentését látják el évente, ami a 365 napon át jelent 24 órás munkát.

Megosztás:

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás. A hozzászóláshoz