Május 22-én tartja szezonnyitó tájékoztatóját a január 20. óta vendégeket fogadó makói Hagymatikum. Az Európában egyedülálló organikus fürdőépület-együttes Makovecz Imre Kossuth-díjas építész tervei alapján készült. A kikapcsolódásra, feltöltődésre, wellness élményre vágyó vendégek a templomszerű élménymedence térben lazulhatnak el, miközben megcsodálhatják a középen elhelyezkedő kb. 10 méter magas organikus oszlopot, amely az élménymedence tér éke is egyben.
A hosszú tél után végre mindenki tervezni kezdi a nyári szabadságát, a döntésben segít a Hagymatikum színes nyári szolgáltatás- és program kavalkádja. A fürdő nyári időszámítása 2012. május 25-én kezdődik, hiszen a látogatók ismét birtokba vehetik a nagy népszerűségnek örvendett kültéri medencéket. A meleg nyári napokon a fürdőzők a kültéri élménymedencében és csúszdás medencében élvezhetik a napsugarakat. A fürdő a kicsikről sem feledkezett meg, az ő számukra is tartogat pancsolási lehetőséget. A kisbabákat a bébi medence, a kicsit nagyobbakat a tocsogó medence várja kint a szabad levegőn.
Ugyanettől a naptól az aktív kikapcsolódást kedvelőknek négy sportpálya áll majd rendelkezésére. Kettő homokborítású, ahol lehet röplabdázni vagy grundfocizni. Kettő pedig gumiborítású, ahol a sportrajongók lábtengózhatnak, illetve gyakorolhatják az egy kapura rúgást is.
Május 25-től a szaunát kedvelők birtokba vehetik a különleges élményt nyújtó Kelo szaunát, amelyből a harmadik nyílik Makón az országban, valamint az intim szaunát, amely ezentúl naturista szaunává válik. Bővítve ezzel a szauna színes kínálatot.
Ugyanezen napon a nyár beköszöntét egy fergeteges éjszakai fürdőzéssel ünnepelhetnek az érdeklődők a fürdő szabadtéri élményrészlegén (fedett-, és szabadtéri élménymedence és csúszda medence a csúszda használatán kívül), ahol a jó hangulatról DJ Lennard gondoskodik.
2012. június 30-án Coca-Cola Strand party várja a víz és a Coca-Cola szerelmeseit. Ezen a napon rengeteg játékba és szórakozásba lehet része a fürdőzőknek.
Azonban a nyár legnagyobb eseménye a fürdőben a Minimax Kölyök Strand, amely 2012. július 1- augusztus 12-ig várja a vendégeket. A 6 hetes gyermekfesztivál minden héten más programmal és játékokkal várja a mókát kedvelőket.
A fürdő nem feledkezett meg az apukákról és sportrajongókról sem, ők óriás televíziókon nézhetik az olimpiai közvetítéseket, amíg a család apraja-nagyja játszik.