Ki nem vágyott arra, hogy ismert és ünnepelt mozisztár legyen, hogy a kamerák keresztüzében álljon? Ebbe az érzésbe kóstolhatnak bele azok, akik részt vesznek az idén ötéves etyeki Korda Stúdió filmparjának két új interaktív programjában, amelyek betekintést engednek a forgatások hangultába, és bárkiből sztárt csinálnak – legalábbis egy kis időre.
A tavaly júliusban európai uniós támogatással megnyílt Korda Filmpark csütörtökön mutatta be a sajtónak a Filmbuilding és a Vadsáv című új programjait, amelyek révén a látogatók ezentúl maguk is részt vehetnek a filmgyártás legérdekesebb folyamataiban.
A Filmbuilding keretében rövid játékfilm készül, ahol az arra jelentkezők a kapott forgatókönyv és a rendező utasításai alapján, a szükséges technikai eszközök, jelmezek, kellékek, díszletelemek segítségével aktív részesei lehetnek saját filmjük elkészítésének, akár stábtagként, akár színészként. A téma a világvége, amint egy gigantikus meteorit majdnem elpusztítja New Yorkot, de természetesen a történet happy enddel zárul.
Megnyitja ajtaját a látogatók előtt az etyeki filmgyár hangstúdiója is, Vadsáv (Wild Tracks) elnevezésű programjával, amely nem más, mint híres magyar és nemzetközi filmalkotások több szereplős jeleneteinek utószinkronizálása. Egyelőre egy hazai kultuszfilm, az Üvegtigris szereplőinek kölcsönözhetjük a hangunkat. A program hangmérnöke a majd kétévtizedes hollywoodi múlttal rendelkező Lukács Ferenc, aki második éve a Borgiák című tv-sorozat magyarországi utószinkron-hangmérnöke. A látogatók hangjával utószinkronizált felvétel természeseten tartalmazza az eredeti felvétel zajeffektjeit is, ezáltal komplett vizuális és hangélményt élhetnek át a résztvevők az elkészült anyag „ősbemutatóján” a moziteremben.
Az új, csapatépítésre is kiválóan alkalmas programok időtartartam 2-3 óra, a Filmbuilding fejenként 11 990, a Vadsáv 10 990 forintba kerül, a minimális látszám az előbbinél 10, az utóbbinál 5 fő. Igény esetén mindkét program végeredményét DVD-n is megkapják a résztvevők.
Közép-Kelet-Európa egyetlen filmes tematikus parkjának további újdonsága, hogy a következő forgatási időszak megkezdéséig bővül az eddigi stúdiótúra a Jeremy Irons főszereplésével készült Borgiák című tv-sorozat középkori díszletvárosának újonnan épült – eddig a nagyközönségnek még be nem mutatott – részeivel (képünkön). A komplexum falai között forgott többek között a Pokolfajzat 2 - Az Aranyhadsereg című játékfilm, Az idők végezetéig, valamint A katedrális című tv-sorozat folytatása.