Bár nem pontosan a szálloda 2010. június 15-i avatásának évfordulóján tartotta második születésnapi ünnepségét a Continental Hotel Budapest, az előrehozott ünneplésre jó apropót kínált a Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI most elnyert nívódíja, amelyet május közepén vehetett át a szálloda Szentpéterváron.
Az elismerés hazaszállításának „akciódús” történetének filmes változatával kezdődött az este, majd maga a díj is megérkezett, mégpedig David Merlini szabadulóművészhez bilincselve, aki a tetőről lelógó kötélen érkezett a színpadra és adta át a szobrot az est házigazdája, Jegyes-Tóth Kriszta segítségével Mazen Al Ramahinak, a szálloda tulajdonosának. A videó itt megtekinthető.
A köszöntő beszédek után – amelyből a résztvevők megtudhatták többek közt az arab befektetők hozzájárulását a főváros építészeti és kulturális örökségeihez – Géher Zoltán, a szálloda igazgatója köszönte meg munkatársainak az elmúlt két év eredményes munkáját, amelynek köszönhetően minimális fluktuáció mellett 77 százalékos töltést ért el a Dohány utcai hotel.
Az est további részében a vendégek a szálloda közösségi és rendezvénytereiben, valamint a tetőteraszon kaptak ízelítőt a Continental Hotel Budapest kiváló gasztronómiájából, koktéljaiból és boraiból, számos helyen élőzenés kíséret mellett.