A napokban mutatta be a 2010 szeptemberében megalakult Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület a támogatással infrastrukturális fejlesztéseket ugyanúgy megvalósít, mint tartalmi újításokat.
Első elemként már május 9-től szeretnék újraindítani Balatonfenyves kertmoziját új tetőszerkezet építésével, illetve a színpad feletti rész kibővítésével, székek vásárlásával, a filmlejátszásokhoz szükséges vetítőprojektor és hangtechnika beszerzésével.
Szintén a projekt része a védettnek számító Nagyberek területén 52,7 kilométernyi gyalogos, nordic walking és kerékpáros túraútvonal kijelölése. A turistakörutak úti céljai között lesz a somogyszentpáli pincesor, a Fehérvízi láp és Csisztafürdő is. A területen található hajdani mérlegházat és a vízházat egész évben használható kulcsos pihenőházakká kívánják alakítani.
Az elnyert keretből szeretnének sporteszköz-kölcsönzőt is működtetni, ezen belül elektromos kerékpárok (gondolva az idősebb korosztályra is), kajakok, kenuk és nordic walking botok , valamint a téli sportokhoz korcsolyák, fakutyák beszerzése valósul meg.
A pályázati forrásból megújul a helyi turisztikai iroda is, illetve szintén a feladatok közé tartozik a TDM szervezet infrastruktúrájának és eszközeinek fejlesztése (Rendezvény infrastruktúra fejlesztése és eszközbeszerzés, sporteszközök beszerzése, haszongépjármű beszerzés, környezeti fenntarthatóságot elősegítő fejlesztés, irodai eszközök beszerzése). Három fő strandon egy-egy vandálbiztos, érintőképernyős információs terminált (Touch info) is elhelyeznek.
Közel 15 millió forintos keretet irányoztak elő marketingcélokra, különböző turisztikai kiadványok, térképek, szálláskatalógus, rendezvénynaptár, prospektusok készülnek el, és hirdetéseket helyeznek el célzottan a különböző sajtóorgánumokban. A költségvetésbe a belföldi kiállításokon való részvételt is beletervezték.
Május 10–13. között a fenyőfa virágzásához kötődő többnapos balatonfenyvesi fesztivált indítanak el hagyományteremtő céllal, a Fenyővirágzás Fesztiválra és Balatonfenyves függetlenségének ünneplésére a szakmát is szeretettel látják.