"Időnként kell egy nagyot dobni" – mondta Nagy István Mosonmagyaróvár polgármestere február 23-án a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. A nagy dobás pedig nem más, mint a nagyrészt európai uniós támogatásból épülő FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont. Ezzel kíván ugyanis az idegenforgalmi szakma térképén még jobban feltűnni a város és a Szigetköz.
A másfélmilliárd forintból épülő beruházásra Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata csaknem 1,3 milliárd forint támogatást kapott az Európai Uniótól.
Nagy István a közéleti műsornak adott interjúban azt is kifejtette, hogy az új komplexum nem csak szórakoztatni, hanem tanítani is akar. Mint fogalmazott, a FUTURA-ban mindazzal találkozhat a látogató, amitől valaha is félt, vagy amit csodált vagy éppen tisztelt. A négy őselem – a tűz, a víz, a levegő és a föld – képezi ugyanis a rendkívüli kiállítás szintjeit, visz életet a 300 éves műemlék gabonaraktárba. Itt tanulmányozhatják az érdeklődők a természet törvényszerűségeit, csodáit és kérlelhetetlenségét.
A régi magtárat századokkal ezelőtt nevezték el a mosonmagyaróváriak FUTURA nak. Neve mára üzenetté vált, hiszen az angol nyelvben a jövőre utal és most kiváló elnevezése ennek a rendhagyó, modern élményközpontnak, amely nemcsak a változatlant, vagyis a természeti törvényszerűségeket tárja majd az érdeklődők elé, hanem a jövő; azaz a világűr és az űrutazás, a XXI. századi ember életébe is igyekszik bepillantást nyújtani. Ebből még az augusztusi megnyitó előtt ízelítőt kaphatnak az érdeklődők, mert a március elsejétől kezdődő Utazás Kiállításon a Szigetköz Turizmusáért Egyesület külön standján a FUTURA mobil planetáriuma viszi majd virtuális űrutazásra a látogatókat.
További információ: www.futuramoson.hu