A hajdani szerényebb kis piacból mára nevezetesség lett, amelyet a Hévízen nyaralók szinte mindegyike meglátogat. Ki medvehagymáért, ki áfonyás sajtért, más art deco porcelánért – az utóbbi időben ugyanis antikvitás és bolhapiac részleggel is bővült a központi parkoló mögötti tér.
A legnagyobb sikere mégis a friss zöldségnek, gyümölcsnek, szuvenírnek is kiváló kézműves sajtoknak, kolbászoknak van. A német ajkú vendégeknek nem ismeretlen a termelői piac, hiszen majd mindegyik osztrák és német városban hasonlóan nagy sikere van a látványosságnak is beillő helybéli árusításnak. A belföldiek is egyre inkább értékelik a kemencéből éppen hogy kivett duci kenyereket, a házi szalámikat, lekvárokat.
Egyelőre csütörtökön és szombaton vannak nyitva – ahogyan az egyik őstermelő elmondta, azért csak ezeken a napokon, mert valamikor foglalkozni kell a paprika, paradicsom palántákkal meg az állatokkal is, márpedig itt nem viszonteladók várják a vevőket.