A nemzeti ünnep eseményei mellett népszerű program lesz a március 15-i hétvégén a belföldi utazás is. Eger, Budapest, Gyula mellett Hévíz és Siófok a legkeresettebb úti cél a magyarok körében a Szallas.hu adatai szerint. A kétfős, kétéjszakás és wellnesscélú üdülések jellemzik a hétvégét. 

Március 15-e idén szombatra esik, így a mostani nem lesz hosszú hétvége, de ez nem csökkenti az utazási kedvet. „A nőnapi hétvége után ez lesz a második legnépszerűbb márciusi utazási időszak” – ismertette a Szallas.hu adatait Kelemen Lili, a cég sajtószóvivője. Jelenleg még a hazai szálláskínálat körülbelül negyede foglalható erre az időpontra a portálon.

eger-123rf
Eger továbbra is az egyik legkedveltebb úti cél (Fotó: 123rf.com)

 

A foglalási statisztikák alapján a legkedveltebb úti cél Eger, Budapest, Gyula, Hévíz és Siófok. A jelenlegi adatok szerint a legtöbb vendégéjszakát az észak-alföldi, a balatoni és a dél-alföldi régiókban töltik. A foglalások 58 százaléka 70 ezer forint alatti, harmada 70–170 ezer forint közötti, míg 9 százaléka meghaladja a 170 ezer forintot. A belföldi utazásokhoz sokan használtak SZÉP-kártyát: márciusban eddig az online fizetések összértékének 27 százalékát ezzel az eszközzel bonyolították.

A szállástípusok közül továbbra is a hotelek a legkeresettebbek, tízből négy vendég ezt választja. A foglalások negyede apartmanokba, ötöde vendégházakba szól, míg a vendégek 11 százaléka panziót, 4 százaléka pedig egyéb szálláshelyet választ. A foglalások csaknem fele wellness-szálláshelyekre érkezett. 


„A legtöbben kettesben utaznak, és jellemzően két éjszakára foglalnak szállást, sokan pedig egy-egy szabadnappal hosszabbítják meg a hétvégét" – tette hozzá Kelemen Lili.

A nemzeti ünnep programjai iránt érdeklődők elsősorban lakóhelyük közelében keresnek eseményeket. Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletágának vezetője szerint ezen a hétvégén sokan látogatnak majd el a szentendrei Skanzenbe, ahol az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójának hétvégéjén megrendezik a Huszáros napokat. 

A tematikus programok mellett népszerűek lesznek a múzeumok, várak és kastélyok, valamint a fürdők is. A gasztronómiai kalandok szerelmesei pedig a Taste Balaton Fesztivál utolsó napjaira csatlakozhatnak be ezen a hétvégén. 


Népszerűbbek lehetnek idén a belföldi utazások, mint tavaly

A Szallas.hu egy online felmérést is végzett, melyben az idei belföldi üdülési szokásokat vizsgálták. „A többség legalább két alkalommal tervez belföldi üdülést ebben az esztendőben" – mondta Kelemen Lili. 

Az adatok szerint a legbiztosabb utazási időszak továbbra is a nyári főszezon, azaz július és augusztus, amelyet május és április követ. Érdekesség, hogy a válaszadók ötöde az idén többször tervez belföldi utazást, mint tavaly, míg kétharmaduk nagyjából ugyanannyi utazással számol, mint az előző évben.

KAPCSOLÓDÓ

2024-ben is a fürdővárosok hódították meg a női turisták szívét

A legnépszerűbb helyszínek összesített listáját Siófok, Hévíz és Hajdúszoboszló vezette tavaly.