Barokk évet rendez Flandria 2018-ban

Forrás: MTI

 2016. december 22. 11:54

Barokk évet rendez Belgium flamand ajkú, északi régiója, Flandria és a fővárosának tartott Antwerpen 2018-ban - közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a barokk év programjai az Antwerpenben meghalt és eltemetett Pierre Paul Rubens flamand festő élete és munkássága köré szerveződik.

A csaknem 12 millió eurós (mintegy 3,7 milliárd forintos) beruházásból egy új látogató- és kiállítóközpontot hoznak létre Rubens Experience Center néven, emellett a városban található, 1946-ban nyílt Rubens-házon hajtanak végre infrastrukturális fejlesztéseket.

Mint írták, a felújítás révén javulni fog a látogatók fogadásának minősége, a korszerűsített tájékoztatás pedig hozzájárul a festő Antwerpenben és a világ más pontjain hagyott kézjegyének jobb megismeréséhez.

 

A híradás szerint az év során megismerhetők lesznek a város olyan jelentős kortárs művészei is, mint Jan Fabre, Luc Tuymans és Sidi Larbi Cherkaoui. Számukra új kiállítótereket hoznak létre, amely a későbbiekben is állandó városi kollekciók maradnak, hangsúlyozva a művészet szerepét a gyorsan változó világban - közölte a hírportál.