Mostantól Budapest hivatalos környezetbarát várbusza is gazdagítja a fővárosi turisztikai szolgáltatások kínálatát.

A Budapest Busz debütálását egyeztetések, tervezések sora előzte meg melyek 2016 szeptemberében indultak el a résztvevő és támogató felek között. Az ötlet megvalósítását mind Budapest Főváros Önkormányzata mind hivatalos desztináció-menedzsment és fesztiválszervező cége, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) teljes mértékben támogatta, kiemelve azon célkitűzést mely a Budai Várnegyed és a Várkert Bazár bekapcsolását irányozta elő az itt élők és az idelátogató turisták számára.

Mindkét helyszín kiemelt jelentőségű a Főváros számára, nemcsak kulturális, történelmi hanem műemlékvédelmi és turisztikai szempontból egyaránt.

Robog a Budapest Busz

Fotó: BFTK

A Budapest Busz projekt a Várnegyedben elérhető látványosságokat, állandó és időszakos kiállításokat is hivatott népszerűsíteni, valamit színesíti a Várnegyed és Várkert Bazár képét, ezáltal potenciálisan növelheti a hazai és külföldi turistaforgalmat.

Az élmény mellett az ötletgazdák szem előtt tartották az innováció és a környezettudatosság fontosságát, így a Budapest Busz projekt 100%-ban elektromos hajtással rendelkező járműveket üzemeltet.

A Budai Vártúra során a kisbuszon jelenlévő idegenvezető látja el hasznos információkkal az utasokat, ezzel személyesebbé és tartalmassá téve a városnézés élményét.

A Budapest Buszt igénybe vevők minőségi időt tudnak eltölteni a Várnegyedben és a Várkert Bazárban töltött idő során. A szervezők kétszeri felszállási lehetőséget biztosítanak a résztvevőknek,, így a túra bármikor megszakítható és összeköthető múzeumi, kiállítási, kávéházi pillanatokkal.

Nemcsak turistáknak érdemes kipróbálni!

Fotó: BFTK

Budapest Card tulajdonsok számára 2017-ben  ingyenesen igénybe vehető a Budapest új színfoltjaként megjelenő szolgáltatás.

Budapest hivatalos környezetbarát várbusza minden nap délelőtt 9 és délután 5 óra között üzemel a Budai Vár területén, 20 percenkénti indulással. A hat megállóból álló várkör hat megállón keresztül mutatja be a kerületet, történelmi múltját és a csodálatos kilátást a városra.

Info: https://budapestcastlebus.com/

 

KAPCSOLÓDÓ

Itt a 120 órás és a junior Budapest Card

Április 1-jén megjelenik az új Budapest Card, a főváros hivatalos városkártya családja, valamint 8 nyelven az idei turisztikai évre kiadott Budapest Guide és Budapest Card katalógus.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Hat érdekesség, amit nem tudott Budapest belvárosáról

Budapest belvárosában olyan izgalmas helyeket is rejtenek az utcák, amelyekről a legtöbb ott lakó sem hallott még. Íme néhány.