Kötelezők és receptre felírandók Egyiptomban

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2016. június 23. 12:18

Egyiptom turizmusának felépülésében mindenki hisz. Nem véletlenül. Olyan értéket és vonzerőt képvisel a turizmusban, amely semmi mással nem pótolható. Olyan úti cél, amelyet (legalább) egyszer az életben látni kell.

Februárban ottani tárgyalása során a UNWTO főtitkára is hangsúlyozta: az ország olyan turisztikai értéket és vonzerőt képvisel, amely mással egyszerűen nem kiváltható. És hát mi néhány év több évezredhez viszonyítva?

Kevesen tudják, hogy Dandara temploma az egyik legszínesebb Egyiptomban, igaz, sokkal fiatalabb is társainál

Tény, hogy megunhatatlan a piramisok látványa, vagy a Nílus vadregényes, pálmafákkal és banánültetvényekkel szegélyezett medre, ahol luxushajón is útnak indulhatunk, de kis vitorlás csónakon, felukkán is misztikus élmény a hullámokon ringatózni.

Dandara színes és zegzugos templomának bebarangolása után mi is hajóra szálltunk Esznánál, innen csorogtunk le egészen Luxorig, a Semiramis fedélzetén, ahol úgy érezheti az ember, mintha hirtelen egy Agatha Christie regénybe csöppent volna. Bűntett nélkül, persze.

Hajóval a Níluson, Esznától Luxorig

Karnak büszke oszlopcsarnoka a nappali fényben és az esti hang- és fényjáték alatt is más arcát mutatja, akinek elég jó a fantáziája, megelevenedik előtte egy darabka történelem.

A Királyok völgyében a legnagyobb a forróság ilyenkor, de a 40 fok ellenére is élénk kíváncsiság hajtja a látogatót az egyik királysírból a másikba. Fotózni sajnos itt nem szabad, komoly büntetést kockáztat, aki mégis megteszi.

Karnak egészen más arcát mutatja meg este, a hang- és fényjáték során

A formák, színek, hieroglifák úgy maradtak fenn ezekben a dombokba vájt mélyedésekben, ahogyan azt több ezer éve odafestették, faragták.

Hatsepszut, az egyik legjelentősebb fáraónő temploma

A közeli Hatsepszut templom domboldalba vájt épülete és lépcsősora már messziről hívogat: a férfi princípumokkal, szakállal ábrázolt fáraónő temploma rajta van a „must see" listán, akárcsak az én kedvenceim, a Memnon kolosszusok. A két hatalmas kőszobor, melyek valaha egy nagyobb templomrendszer részét képezték, ma úgy fogadják az arra járót, mintha csak egy átjárót őriznének a régmúlt időkbe.

A méltóságteljes Memnon kolosszusok, egy másik világ hírmondói

Hurghadán láthatjuk mindazt, ami modern, Luxorban pedig mindazt, ami a Nílus völgyének életét ma jellemzi. Legalábbis, ha elég bátrak vagyunk, hogy végighajtassunk a kétszemélyes konflisokkal az óvároson és a bazársoron.

Luxor sűrűjében, konflissal

Amennyire ijesztő elsőre ez a zsúfolt szín-és illatkavalkád, annyira nagy élmény végül belelátni kicsit a helyiek életébe. A kereskedők ráérősen ücsörögnek üzleteik előtt, ahol hegyekben állnak a fűszerek, a rizs, és más élelmiszerek, kelmék, a szomszédban kenyér sül, mellette egy férfi vasal – nyilván üzletének ez a profilja -, az utcákon mindenütt integető gyerekek szaladnak felénk.

 

Ramadán első napja van ottjártunkkor, késő délután már előkerültek az étkezés első lépésének tekinthető datolyák és üdítők, készülnek az esti közös étkezésre. Kocsisunk füle mögött a napnyugta utánra tartogatott cigarettával meséli: este megtelnek az utcák, és a hosszú terített asztalok mellett bárkit szívesen látnak egy falat ételre és egy jó teára és beszélgetésre (az Iszlám szabályai szerint ingyenesen).

Ramadán ideje alatt ilyen asztalokkal várják a napnyugtát, hogy aztán Iszlám szokás szerint jó szívvel invitáljanak meg vacsorára minden arra járót

 

De ha mindez megvolt, érdemes eltölteni néhány napot Marsa Alamban, ahol az érintetlen vízivilágot búvártúrákon és snorkelling kirándulásokon fedezhetjük fel teknősöstül, delfinestül, vízitehenestül. De amit receptre kellene felírni mindenkinek, az az ejtőzés az all inclusive hotelben. Lógatni a lábunkat a medencébe, ha kedvünk szottyan, beúszni a pool bárba egy koktélért, hallgatni a tenger morajlását vagy épp részt venni egy hastáncoktatáson vagy jógaórán...

 

Ilyen az élet ezekben a szállodákban. Például a Sindbad Aqua Hotelben, vagy a Novotel Marsa Alam szállodában, melyek vendégszeretetét csoportunknak is volt alkalma élvezni.

 

Egyiptomban sok meglepetés érheti az utazót. Például ecetet vesz víz helyett, dupla annyit fizet valamiért, mint amennyiért megkaphatná, nyáron is fél 7-kor sötétedik, miközben a strandokat napnyugta után saját érdekünkben lezárják, és a szabályt komolyan is veszik. De élénk türkiz a víz, garantált a jó idő, mosolygós és ízletes vendéglátásban részesülünk, több ezer éves emlékeket látunk...

 

Azt mondják, a csodák a komfortzónán kívül történnek. Nos, én már csomagolok is...

De mire is figyeljünk, ha már ott vagyunk? Következő cikkünkből kiderül! Katt a részletekért.

Szöveg: Németh Andrea
Fotók: Grósz Balázs