Több strand is kinyit május elsején, itt a lista, hol csobbanhatunk az országban
Forrás: turizmus.com
2024. április 30. 18:00
Néhány évtizede szinte minden strand megnyitotta kapuit május 1-jén, függetlenül attól, hogyan alakult az időjárás. Ma már a várható látogatók száma fontosabb az üzemeltetők számára, mint a hagyomány, így erősen időjárásfüggő, mikortól tudunk strandra járni.
Idén a jelek szerint ebből a szempontból kedvezően alakul az időjárás, mert ahogy a termalfurdo.hu gyűjtéséből kiderül, május elsejére, illetve a hétvégére több fürdő is megnyitja a strandját, illetve a szezonálisan üzemelő medencéit.
A nagyobb fürdőkben, ahol sok szabadtéri strand- és élménymedence, esetleg több részleg található, jellemzően fokozatosan történik a nyitás.
Hajdúszoboszlón a szabadtéri terület három részre tagolódik. Ezek közül a strandot nyitják meg május 1-jén – ráadásul nagyszabású ingyenes rendezvény keretében –, az Aquapark és a Prémium Zóna csak később állnak a vendégek rendelkezésére.
Zalakaroson is a fokozatosság jegyében nyílik meg a strand. Május 3-ától két medencében lehet fürödni, a pünkösdi hétvégétől használhatjuk a csúszdákat és a szabadtéri gyerekvilágot, a hullámmedence azonban csak a nyári szünetre nyílik meg.
Hajdúszoboszló strandja is kinyit május 1-jén |
Fotó: 123rf.com |
Mórahalmon már április 1-jén megnyílt a szabadtéri élménymedence, az uszoda – felfújható akadálypályával –, illetve a csúszda, de a strand többi része itt is csak később nyílik meg a vendégek előtt.
Még áprilisban megnyitották a szabadtéri csúszdát és a hullámmedencét Kiskunmajsán is.
Május 1-től csobbanhatunk a cserkeszőlői strandon is, igaz egyelőre itt is csak néhány medencében.
Szegeden három strand is megnyit május elején. A május 1-én nyitó Napfényfürdő Aquapolis strandjához, illetve a Partfürdőhöz a Szíksósfürdői Strand csatlakozik május 3-án.
A nagyobb városok közül Szolnokon, Békéscsabán és Debrecenben nyitnak meg a strandok, igaz a cívis városban csak a kisebbik strand, a Kerekestelepi, az Aquaticum strandjára még egy hónapot várni kell. Budapesten az Aquaword szabadtéri medencéi állnak üzembe május 1-jén.
Többen is nevezetes dátumokra időzítenek
Strandnyitás szempontjából az utóbbi években elmondhatjuk, hogy a pünkösd az új május 1., ugyanis a legtöbb fürdő erre az ünnepre nyitotta meg a strandmedencéit. Idén a pünkösd kicsit korábbra – május 19–20-ra – esik, ezért ez most nem általános. Így is akad jó néhány fürdő, amelyek erre a hétvégére tervezik a strand, illetve a strand egy részének nyitását. Közéjük tartozik például a Gyulai Várfürdő, a Harkányi Gyógyfürdő vagy Budapesten a Palatinus.
Más fürdők, köztük az Egri Termálfürdő a gyereknapot, azaz május utolsó hétvégéjét vették célba.
A legkésőbb nyitók a nyári szünet kezdetét jelölték meg. Közéjük tartoznak az olyan nagy aquaparkok, mint a balatonfüredi Annagora, a zalaegerszegi Aquacity vagy a mogyoródi Aquaréna.
Sok fürdő csak olyan hozzávetőleges adatot adott meg, mint május vége vagy június közepe, és sokan kiemelték azt is, hogy az időjárás felülírhatja az előzetes terveket – írja a termalfurdo.hu