2014 újabb rekordév a magyarországi turizmusban

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2015. február 26. 10:48

A Magyar Turizmus Zrt. tizennegyedik alkalommal készítette el a Turizmus Magyarországon című statisztikai kiadványát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált, kedvező tendenciákat jelző 2014. évi előzetes adatai alapján.

Az online kiadványban a turizmus hazánk gazdaságában betöltött szerepéről, és a magyarországi belföldi és beutazó turizmus legfontosabb jellemzőiről lehet olvasni.

A turizmus kiemelt szerepet tölt be a magyar gazdaságban: közvetett hatását is figyelembe véve a bruttó hazai termék (GDP) 9%-át adja, és az ágazat több mint 11%-kal járul hozzá közvetlenül vagy közvetve a foglalkoztatáshoz. A KSH előzetes adatai szerint 2014-ben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 5,4%-kal emelkedett az előző évhez viszonyítva, ezen belül a külföldi vendégéjszakák számában 2,7%-os, a belföldi vendégéjszakák számában 8,3%-os növekedést regisztráltak. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó bevételei összesen 10,4%-kal, ezen belül a szállásdíjbevételek 12,4%-kal bővültek. 2014-ben több mint egymillióan rendelkeztek SZÉP Kártyával, a hozzákapcsolódó költés pedig közel 73 milliárd forintot tett ki, ami 7,3%-os növekedés 2012-höz képest.

A magyarországi turizmus legismertebb eredményei mellett a Turizmus Magyarországon 2014 kiadványban az alábbi statisztikákat is bemutatjuk:

a világ turizmusának legfontosabb eredményei,

a turizmus gazdasági jelentősége Magyarországon,

a turizmus devizaegyenlege,

a Magyarországra látogató, a belföldi és a külföldre utazó turisták száma és költése,

a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának és bevételeinek alakulása országos szinten és a turisztikai régiókban,

a belföldi és a külföldi vendégforgalom aránya országosan és a turisztikai régiókban,

a belföldi és a külföldi látogatók motiváció szerinti megoszlása,

a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának szezonalitása,

a leglátogatottabb magyarországi települések listája,

a vendégforgalom alakulása küldőpiaconként a kereskedelmi szálláshelyeken és a szállodákban,

a különböző típusú kereskedelmi szálláshelyek kapacitásának, kapacitáskihasználtságának, vendégforgalmának és bevételeinek mutatói,

Budapest, a Balaton régió, a gyógyszállodák és a hivatásturizmus 2014. évi főbb eredményei,

a SZÉP kártya forgalma, valamint

a turisztikai védjegyek.

A Turizmus Magyarországon 2014 című, előzetes adatokat tartalmazó magyar nyelvű kiadvány
a Magyar Turizmus Zrt. szakmai oldalairól, az alábbi linkre kattintva letölthető:

http://szakmai.itthon.hu/turizmus-magyarorszagon

Az angol nyelvű változat az angol nyelvű szakmai oldalakról, az alábbi linkre kattintva érhető el:

http://gotohungary.com/tourism-in-hungary