Magyar Nemzeti Nap a törökországi világkiállításon

Forrás: turizmus.com

 2016. október 24. 17:44

A törökországi Antalyában zajló világkiállításon Magyar Nemzeti Napot tartottak október 24-én. A tematikus napon több mint harminc fellépő mutatta be a magyar kulturális értékek sokszínűségét és a Magyar Kertet – közölte az Agrármarketing Centrum.

A megnyitón Kiss Gábor, hazánk törökországi nagykövete annak a lehetőségét hangsúlyozta, hogy egy ilyen rangos eseménnyel a Magyarország iránt érdeklődő üzletembereket is meg lehet szólítani. A díszkertészet legjavát bemutató Expo Antalya április elején nyílt meg mintegy 112 hektáros területen, ahol 49 ország nemzeti kertje – köztük a magyar – mutatkozott be. A világkiállítás október végén zárul.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárai mellett Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója is felszólalt a megnyitón. Mindannyian a magyar–török gazdasági kapcsolatok minőségi fejlődéséről számoltak be, hiszen hazánk számára a keleti nyitás keretében Törökország rendkívül fontos partner.

A nyitórendezvény után a múlt, a jelen és a jövő jegyében kaphattak ízelítőt Magyarország kultúrájából, népművészetéből, annak sokféleségéből a világkiállítás Magyar Nemzeti Napjának látogatói. A több mint harminc fellépő hamisítatlan, magyaros hangulatot teremtett: volt matyó lakodalmas felvonulás, folklór show a Matyó Táncegyüttes és a Nemzeti Táncegyüttes szólistáinak közreműködésével, de megnézhették a hungarikum fotókiállítást, a gyerekek pedig magyar népi játékokat próbálhattak ki, gyermektáncházban, bábelőadáson is részt vehettek. Az egész napos programot az esti órákban táncház zárja.

A kulturális kavalkád mellett Orlóci László, a Díszkertészek Szövetségének elnöke mutatta be a Magyar Kertet az egybegyűlteknek. Az expo idei tematikájához illeszkedve a Magyar Kert a „Learning by playing", azaz „Játszva tanulás" címmel mutatta be hazánk dísznövénykultúráját mintegy 700 négyzetméteren. A gyermekek interaktív játékok segítségével fedezhették fel természeti környezetünket, valamint a török és magyar történelmi és kertészeti múlt közös emlékeit. A látogatók összesen 100, Magyarországon termesztett növényfajtát ismerhettek meg, az építés során elsősorban fenntartható technológiákat, vízáteresztő, újrahasznosított és természetes anyagokat használtak fel.

A Magyar Nemzeti Napot szakmai találkozók is színesítették. A cégek és szakmai szervezetek képviselőinek török–magyar üzletember találkozót és B2B megbeszéléseket szerveztek, amelynek a jövőben várhatóan kézzelfogható eredményei is lesznek – írta az AMC közleményében.