Másfél millió kalória Észak-Magyarországon

Szerző: Elek Lenke

 2016. április 28. 15:36

Régiós gasztrokampányt szervez a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága Másfél millió kalória címmel, a helyi és térségi TDM-ek bevonásával.

A Másfélmillió kalória nevű kampány célja elsősorban a régió kulináris kínálatának népszerűsítése, az egészségtudatos hegyvidék imázs erősítése, végső soron természetesen a turisták és a vendégéjszaka szám növelése – ahogyan ez szerdán este Gyöngyösön elhangzott. Molnár Anita, az észak-magyarországi RMI vezetője, valamint a gyöngyösi TDM vezetői mutatták be a gasztrokampány részleteit, amelynek azt a szlogent is adhatnánk: Gondoljuk újra a Mátrát!

Rövid városnézésen láthatták az újságírók azokat a történelmi és kulturális értékeket, amelyek a jövőben még inkább Gyöngyösön „tartják” a turistákat, akik remélhetőleg nemcsak átutazni fognak a városon, de talán itt, vagy a környéken is alszanak. A régi zsinagóga rekonstrukciója és új funkciójának kiteljesedése ma talán a legjelentősebb projekt a városfejlesztésben.

A Kékes étteremben különleges menüsor fogadta a sajtóvacsora résztvevőit, elsősorban helyi ihletésű ételek, amelyeket a legújabb trendnek megfelelő technológiával és designnal alkotott meg Szabó Veronika konyhafőnök. A fogásokat – köztük a rusztikus palóclevest és a Vidróczki-pecsenyét – Nagy Zoltán szakácsmester, gasztronómiai szakértő konferálta fel.

Mivel Gyöngyös és a Mátra télen-nyáron élményben és programokban gazdag régió, a négy évszakos, speciális étlapok összeállítása révén minden hónapban más és más ételek, étekcsoportok kerülnek terítékre a környék éttermeiben.

A térségben az év minden hónapjában izgalmas programokat terveznek, május elsején indul egy új rendezvénysorozat, a Füredi Betyár Bazár „kincskereső piac”.