2014-2020-ban jó eséllyel országmarketingre is lesz uniós pénz

Szerző: Németh Andrea

 2013. november 11. 17:29

A következő uniós tervezési időszak pályázati lehetőségeiről tartott tájékoztatót a Sport- és turizmusbizottság előtt Nemes Andrea NGM főosztályvezető és Percze Tibor Csongor, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke.

A még javában zajló folyamatokról kiemelték, első körben az úgynevezett partnerségi megállapodást véglegesítik és napokon belül be is nyújtják az Európai Bizottságnak, ezt követően, és ennek elfogadása után már konkrétabb információk lesznek a számokról is. A következő körben dolgozzák ki a részletes operatív programokat, melyek változnak a jelenlegiekhez képest. Az egyik legnagyobb újdonság, hogy az irányító hatóságok az egyes szaktárcáknál lesznek. A legtöbb turizmust érintő intézkedés a Gazdasági és Innovációs Operatív Programban (GINOP) lesz, illetve mások mellett a kutatás-fejlesztés területe is tartalmaz majd turizmust érintő pontokat, így például balneológiai kutatások elvégzését a hazai gyógyvízkincsről.

Bár a képviselők szóvá tették, hogy praktikusabb lett volna, ha külön operatív programot kap a turizmus, az előterjesztők hangsúlyozták, hogy az EU nem tette lehetővé külön ágazati programok kidolgozását. Viszont megtesznek mindent azért, hogy ne csökkenjen a turizmus támogatása a 2007-2013-as időszakhoz képest. Mint elhangzott, várhatóan elegendő visszatérítendő és vissza nem térítendő forrás áll majd rendelkezésre, plusz pénzügyi eszközi bevonása révén.

Az előterjesztésben nem szerepelt konkrétum a Turizmus és Vendéglátás törvényről, ám elhangzott: a jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló fejlesztési koncepció véglegesítése ennek előfeltétele.

Az egyik leginkább örömteli hír, hogy a tárgyalások alapjánaz Unio valószínűleg befogadja azt a javaslatot, hogy uniós forrásokkal legyen megtámogatható a nemzeti marketing központi költségvetése. Ugyanígy fontosnak nevezték a TDM-szervezetek támogatását is, igaz, itt inkább a szervezetek marketingtevékenységét emelték ki ezúttal.

Mint hangsúlyozták, a pályázati lehetőségek is a turizmusfejlesztési koncepcióban foglalt célokat hivatottak szolgálni, a hosszú távú célok között szerepel a turizmus GDP-ből való részesedésének 10%-ra való emelése, az ágazatban a közvetlenül foglalkoztatottaknak számának másfélszeresére növelése, és a versenyképességi listán a 39-dikről a 30. helyre történő előrelépés.