2017-re Airport Hotelt, 2020-ra C Terminált épít a Budapest Airport

Forrás: turizmus.com

 2015. december 08. 21:19

Figyelemreméltó eredményekről és impozáns tervekről számolt be a december 8-án megrendezett MUISZ-vacsorán Kam Jandu, a Budapest Airport légiforgalmi és kereskedelmi igazgatója.

Mint kiemelte, rekordévet zárnak idén, az utasforgalom több hónapban is meghaladta a szintén rekordnak számító 1 millió főt, míg egész évre vetítve az utasok száma meghaladja a 10,3 milliót a tavalyi 9,15 után. Ez a növekedési ütem hozzávetőleg 15 százalékos, miközben Európa jól prosperáló repülőterei is csak 5 százalékos átlagról számolhatnak be. Mindez annak tükrében még szebb teljesítmény, hogy a Malév csődje után a Budapest Airportnak 3 év elég volt a talpra álláshoz, miközben Zürichnek vagy Brüsszelnek 4 év kellett ugyanehhez, még úgy is, hogy ott azonnal indult új nemzeti légitársaság,

Elhangzott, jelenleg 92 desztináció érhető el 43 légitársasággal, szemben azzal hogy a Malévval együtt a reptér csúcsteljesítménye a korábbi években 88 desztináció volt 33 légitársasággal.

A 2016-os új útvonalak között az alábbi légitársaságok és úti célok szerepelnek: Air Canada Rouge – Toronto, easyJet – Lyon, Ryanair - Las Palmas, Málta, Malaga, Korfu. Wizz Air – Nizza, Karlsruhe, Baku (újraindul). Frekvenciabővítés az alábbi légitársaságoknál történik: British Airways, Wizz Air, Transavia, Norwegian.

 

A jelenlévők azonban a kiemelkedő fejlődés mellett impozáns tervekről is hallhattak. A követező években szinte minden évre jut valamilyen fejlesztés a repülőtéren. 2017-ben új parkolót adnak át, és 2016-ban megkezdik a régóta várt közvetlen reptéri hotel építését is. Az üzemeltetőt már kiválasztották, megvannak a tervek is, a konferenciakapacitásokkal is rendelkező szálloda 2017 tavaszán megnyithat.

2018-ban 220 méter hosszú új piert adnak át, 2020-ra pedig felépülhet a C Terminál, amellyel körülbelül megduplázódhat a jelenlegi check-in kapacitás.

Kam Jandu úgy fogalmazott: a tervekből is látszik, hogy a reptér üzemeltetője elkötelezett a turizmus fejlesztése mellett és hosszú távra tervez. Kifejtette: a gyors felépüléshez nem lett volna elég a jó repülőtér, hanem, nagyon fontos volt, hogy Budapest vonzó desztináció.