A TDM-eknek is segítséget nyújthat a BGF készülő elemzése

Forrás: turizmus.com

 2014. október 19. 20:48

A Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Turizmus Intézeti Tanszéke augusztusban országos kutatást indított, melynek célja egy 60-65 mutatóból álló adatbázis összeállítása, s ebből egy Turisztikai Komplex Mutató (TKM) kiszámítása a desztinációkra.

Ennek célja mérhetővé, ezáltal összehasonlíthatóvá tenni az egyes magyarországi települések turizmusiparban betöltött szerepét.

A döntően hivatalos KSH adatokra, valamint az önkormányzati forrásokra, valamint speciális lakossági vélemény felmérésekre  alapozott adatbázis lehetővé teszi, az egyes települések és TDM szervezetek számára, hogy hiteles adatok segítségével  átfogóbb információkkal rendelkezzenek térségük turizmusáról. A komplex mutató kifejezi a turizmus település életében betöltött szerepét, a gazdasági, társadalmi és környezeti és fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vesz, mint a helyi turizmus hosszú távú versenyképességének biztosítékait.

A kutatás eredményei segítséget nyújtanak majd a Turisztikai Desztináció Menedzsment (továbbiakban TDM) rendszer megerősítéséhez, a szakmai szervezetek munkájához, a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési ciklus turisztikai pályázatain való sikeres részvételhez.

Az országos kutatás első fázisának végén a Balaton Turisztikai Régió 51 településére készül el az adatbázis és a TKM. Ennek alapján meghatározásra kerül a települések turisztikai fejlettségi sorrendje és folyamatosan készülnek az adatbázis alapján a részletesebb elemző táblázatok, majd az eredményeket értékelő elemző kutatási jelentés. Az eredmények ismeretében, az első fázis tapasztalatai alapján kerülhet majd sor az alkalmazott módszerek finomítására és az eljárás más turisztikai régióira való kiterjesztésére.

A kutatócsoportot dr. Szalók Csilla intézetvezető irányítja, tagjai között pedig megtaláljuk dr. Holczer Ágnest, Kovácsné dr. Székely Ilonát és dr. Probáld Ákost valamint  BGF KVIK Tanszék kutatócsoportját.

A BGF KVIK Turizmus Intézeti Tanszék TDM kutatásának a részletes leírása és a TDM szervezetekkel történő egyeztetések dokumentumai elérhetőek a http://www.bgf.hu/kvik/Szervezeti-egysegeink/oktatasiszervezetiegysegek/TURIZMUSIT/TDM-Kutatas honlapon.