Tunézia: a külügy figyelmeztet, az utaztatók bizakodnak

Forrás: turizmus.com

 2016. január 29. 11:03

Január 29-én a konzuli szolgálat arra kérte a Tunéziába utazókat, tartsák be a hatóságok által elrendelt kijárási tilalmat. A sors fintoraként épp ebben az időszakban, január 28-31. között tartózkodott kint tanulmányúton a Taurus Reisen 110 fős csoportja, amely nyugalomról, biztonságról számolt be.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata honlapján közzétett figyelmeztetésben emlékeztetnek: január 22-én a tunéziai belügyminisztérium az ország egész területén este 8 és reggel 5 óra között általános kijárási tilalmat rendelt el a tunéziai biztonsági helyzet jelentős romlása miatt. A kijárási tilalmat a tunéziai belügyminisztérium legutóbb este 10 és reggel 5 óra közötti időszakra enyhítette.

A tunéziai hatóságok a kijárási tilalom elrendelésével azt próbálják megakadályozni, hogy a feszültség eszkalálódhasson és az átterjedhessen az ország nagyobb városaira. A konzuli szolgálat ezért arra kéri a magyar állampolgárokat, hogy a helyi hatóságok utasításait és rendelkezéseit tartsák be, és ennek megfelelően a kijelölt időszakban ne tartózkodjanak közterületen. Továbbá azt is kérik, hogy tanúsítsanak elővigyázatosságot és óvatosságot, kerüljék a tömegrendezvényeket.

Munkatársunk az elmúlt napokban, január 28–31. között éppen Tunéziában tartózkodott a Taurus Reisen katalógusbemutató tanulmányútján, amely a Tunéziai Turisztikai Hivatal és a Tunisair támogatásával valósult meg. Helyszínről küldött tudósítása szerint a feszültségekből az átlag turisták semmit nem érzékelnek, a 110 fős szakmai csapat csupa pozitív benyomásokkal tért haza, mind a viszonteladó partnerek, mind az újságírók.

Ez köszönhető egyrészt a helyiek vendégszeretetének, másrészt viszont a Taurus Reisen profi és olajozott szervezésének is, amellyel a két nagy busznyi csoportot gördülékenyen és fennakadások nélkül végigkalauzolta ezen a néhány napon. A katalógusbemutató rendezvény mellett bőven volt alkalom szakmai kapcsolatépítésre és komolyabb megbeszélésekre is, hivatalos és kötetlen formában egyaránt.

A csoport két éjszakát Sousse-ban, az El Mouradi Palace-ban töltött ultra all inclusive ellátással, egyet az El Mouradi Hammametben. Sousse most csendes, kevés a turista, az említett szállodában viszont a magyarokon kívül sok német nyugdíjas tartózkodott, köztük olyanok is, akik hat hétre érkeztek "telelni", és minden évben eltöltenek ilyenkor Tunéziában legalább ennyi időt. Az időjárás egyébként most is tavaszias, a hőmérséklet 20-22 fok.

El Mouradi Palace, Sousse

El Mouradi Palace, Sousse

 

A csoport pénteken a sousse-i, szombaton a tuniszi medinába látogatott el, mindenütt nagyon kedvesen fogadták őket, sehol nem tapasztaltak feszültséget vagy félelemérzetet, sőt, a magyarokat kifejezetten baráti népként tartják számon, akik együttérzést, szolidaritást tanúsítottak az elmúlt hónapokban. A turizmus nagyon fontos szerepet játszik kint, a GDP 7 százalékát teszi ki és alsó hangon 400 ezer embert foglalkoztat, minden családban akad legalább egy-két ember, aki a turizmusból él.

A biztonságra szemmel láthatóan nagy erőket fordítanak, fegyveres és civil rendőrök is vigyáznak a turistákra mindenütt, az utcákon, a látnivalók közelében és a repülőtéren, de a szállodákban is saját biztonsági szolgálatot működtetnek. A magyar csoport buszait is rendőri felvezetés kísérte.

A Taurus Reisen bízik a szezonban, a tervek szerint heti három chartert indítanak idén Tunéziába.