A turizmus lehet az első számú ágazat - videóval

 2014. július 31. 18:13

Magyarország egyre vonzóbb hely a külföldi turisták számára, a 2013-as év azonban igazi áttörést hozott, és a tendencia folytatódik – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Kurucz Éva kormányszóvivő és Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A pozitív trend az év első öt hónapjában is folytatódott, sőt, volt olyan hónap, amikor 10 százalékkal is emelkedett a belföldi turizmus. Ez a foglalkoztatásban is érezteti hatását, így a turizmus teljesítménye a gazdaság egésze szempontjából meghatározó. A SZÉP-kártya népszerű, de sokan saját zsebből fizetik nyaralásukat. A turisztikai fejlesztések folytatódnak, cél ugyanis, hogy a turizmus a jelenlegi 8,8 százalékos GDP-hozzájárulása 10 százalékra emelkedjen, az ágazatban foglalkoztatott félmillió ember száma pedig 50 százalékkal nőjön – mondta Kurucz Éva.

A sajtótájékoztató videója megtekinthető az alábbiakban:

A növekedés már 2011-ben elkezdődött, akkor állt vissza a válság előtti szint, ezt követte a 2012-es és 2013-as rekordév, és az idei első öt hónap is további növekedést mutat – emelte ki Horváth Gergely. A UNWTO előrejelzései szerint több fő küldőpiacon – Kínában, Oroszországban és Németországban – élénkül a költési hajlandóság, ami meglátszik a magyar beutazásban is.

2013-ban azonban nem csak a forgalmi adatok, hanem a bevételek is növekedtek, és immár 1200-1300 milliárd forintnyi bevétel származik közvetlenül az ágazatból. 2007-2013. között 1100 turisztikai fejlesztés valósult meg Budapesten és vidéken, és már elindult a régóta várt kongresszusi központ ígéretének beteljesítése - ez 2017-18-ban nyithatja meg kapuit.

Horváth Gergely szerint a 10 százalékos GDP-hozzájárulás konzervatív becslés, az MT Zrt.  előrejelzései szerint 2020-25 között a turizmus akár az ország első számú iparága lehet.