Becslések szerint idén december 13-án érkezett meg valahova a világ 1 milliárdodik turistája – ennek apropóján indított kampányt a Turisztikai Világszervezet (UNWTO). A világraszóló eseményt a Magyar Turizmus Zrt. is megünnepelte, méghozzá Agárdon, ugyanis a társaság „számításai szerint” az 1 milliárdodik utazó éppen Magyarországon, Agárdon tartózkodott ezen a napon.

Az UNWTO által, a Föld megmentéséért és a fenntartható turizmusért indított szavazás eredménye szerint az utazók a helyi termékek és szolgáltatások vásárlása mellett kötelezték el magukat.
A babonás dátum ellenére, szerencsés napnak bizonyult december 13-a a Görögországból érkezett OLAYIWOLA OLAKUNLE ISMAILA számára, akit Horváth Gergely, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese és Kovacsics Imre, a fürdő vezérigazgatója együtt fogadtak az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőben, mint a világ 1 milliárdodik turistáját.

A nigériai származású görög utazó nagy örömmel és meglepődve fogadta a vezetők által átnyújtott oklevelet és ajándékokat. Elmondta: azért jött Magyarországra, hogy kikapcsolódjon és feltöltődjön többek között az Agárdi Gyógyfürdő szolgáltatásait élvezve.
„1 milliárd turista, 1 milliárd lehetőség” – szól a világszervezet szlogenje. A hazai akció célja – hasonlóan az UNWTO által megfogalmazott célkitűzéshez – az, hogy ráirányítsa a figyelmet a turizmus társadalmi és gazdasági jelentőségére, valamint ösztönözze az utazókat a környezettudatos magatartásra.
Az UNWTO 5 olyan lehetőséget állított kampánya fókuszába, amelyek alkalmazásával minden egyes utazó tehet valamit a Föld megmentéséért: Az UNWTO arra kérte internetes kampányában a világ utazóit, hogy következő utazásukra gondolva szavazzanak a fenntartható turizmust segítő ötletekre: az érdeklődők a szavazással kötelezhették el magukat az energiatakarékosság, a helyi termékek vásárlása, a tömegközlekedés használata, az örökségvédelem, vagy a helyi kultúra tisztelete mellett. Az egymilliárdodik turista napjának választott december 13-án tette közzé az UNWTO a szavazás eredményét, miszerint a helyi termékek és szolgáltatások vásárlása volt a legnépszerűbb tipp a világ utazóinak körében. http://1billiontourists.unwto.org/
A Turisztikai Világszervezet kampányához kapcsolódva az MT Zrt. kreatív turistafotó-pályázatot hirdetett, hogy megtalálják a legkreatívabb, legötletesebb, legfrissebb magyarországi turistafotót. Az Élmény itthon Facebook oldalára feltöltött képekre minden felhasználó szavazhat egy nap egyszer. A szavazás az egymilliárdodik turista érkezésével és az UNWTO kampány zárásával egy napon fejeződik be, az eredményhirdetés 17-én lesz.
A legtöbb szavazatot összegyűjtő 40 képből a Magyar Turizmus Zrt. és a Canon Hungária Kft. zsűrije közösen választja ki a fődíjast, aki egy ezüst Canon IXUS 115 HS kompakt fényképezőgépet nyer. Külföldiek is pályázhatnak Magyarországon készített fotóikkal, a Hungary Tourism Facebook oldalon. Ők a Corinthia Hotel Budapest***** szállodába nyerhetnek 2 éjszakát 2 fő részére, reggelivel. A 40 legnépszerűbb kép megtekinthető a Magyar Turizmus Zrt. fotógalériájában, valamint Facebook és Pinterest oldalain: http://www.facebook.com/elmenyitthon
A fotópályázat is a belföldi utazás népszerűsítését szolgálja: az MT Zrt. ezúton is felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy mindenki használja fel még idén a maradék Üdülési Csekkjét és a SZÉP kártyájára tavaly feltöltött összeget!
„A turizmus jelentősége vitathatatlan: a világ egyik legjelentősebb iparága Magyarországon is nagymértékben hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez. Ezért minden alkalmat megragadunk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a turizmus pozitív hozadékaira, hatékony munkahelyteremtő voltára és kultúrákat összekötő szerepére. Mi a nemzeti turisztikai marketingszervezetnél optimistán várjuk a jövő évet is. Arra számítunk, hogy a belföldi vendégéjszakák száma újra eléri a 2011. évi rekordszintet, a külföldi vendégéjszakák száma pedig 3,2%-kal haladja meg a 2012. évben elért eredményeket a kereskedelmi szálláshelyeken.” – hangsúlyozta Horváth Gergely turisztikai vezérigazgató-helyettes.
„Karácsony közeledtével mi is lehetne a legnagyobb ajándék, mint az egészség. Ezért örülünk annak, hogy ha képletesen is, de mi köszönthetjük a világ 1 milliárdodik turistáját. Fontos, hogy élményekkel gazdagodjunk egy-egy utazásunk során, de a legfontosabb a test és lélek harmóniájának megteremtése és megőrzése. Ennek elérését garantálják a magyar gyógyfürdők értékes  vizei, azok kimeríthetetlen lehetőségei. Hiszen régóta tudjuk, a víz nem más, mint maga az élet…..” - nyilatkozta Kovacsics Imre, az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt. vezérigazgatója.