Fókusz

MIe néven új idegenvezetői szövetség alakult

Megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Magyar Idegenvezetők egyesülete, amely az érdekképviseletet, valamint a kormányzattal és a szakmai szervezetekkel való együttműködést tűzte ki céljául.

Forrás: turizmus.com | 2016. december 20. kedd 19:15 nyomtatás

Mindehhez ők naprakész, friss információkkal rendelkeznek, hiszen napi munkájuk során ők – az idegenvezetők – állnak legközelebb a turistához, ők kapják a folyamatos visszacsatolást, és ők tudják, hol szükségesek és életszerűek a változtatások – mondta el többek közt az új szervezet elnöke, Deák Judit, december 20-án, a Kodolányi János Főiskolán tartott eseményen.

Az elnök asszony kifejtette továbbá, hogy nem a MISZ (Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége) ellenében, hanem mellette, vele és minél több szakmai szervezettel együttműködve kívánják képviselni a Magyarországon idegenvezetői igazolványt szerzett és ebből hivatásszerűen élők szakmai érdekeit.

Az egyesület független idegenvezetőkből álló, 14 tagú alapító grémiuma 2016. november 10-én írta alá az alapító okiratot, s a cégbejegyzést követően, december 6-án vált hivatalos szervezetté a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (röviden: MIe), melynek – az előzetes egyeztetések, szándéknyilatkozatok szerint – heteken belül, tehát már januárban közel 400 aktív tagja lesz.

Első taggyűlésüket 2017. január 16-án tartják.

 

 

A MIe legfontosabb céljai:

1/ a magyar idegenvezetők szakmai és jogi érdekképviselete:

-          az egyesület fellép a jogosulatlan idegenvezetés ellen,

-          fontosnak tartja, hogy a hazai múzeumokba az idegenvezetők ingyen bemehessenek, miközben munkájukat végzik vagy felkészülnek a következő csoportra.

 

2/ kormányzati és szakmai szervezetekkel való együttműködés:

-          szakmai partnere kíván lenni az MTÜ-nek és más turisztikai szervezetnek,

-          fontosnak tartja, hogy a jogszabály-változtatásoknál, új rendeletek bevezetésénél kikérjék az szakmai véleményét.

 

3/ megfelelő oktatási és továbbképzési rendszer biztosítása:

-           magas színvonalú, folyamatos továbbképzések biztosítása a tagok számára (pl. MAZSIHISZ-szel közösen választják ki a budapesti zsinagóga kibővített idegenvezetői csapatát, nyelvi továbbképzéseket tartanak, tematikus sétákat indítanak, stb.),

-          az egyesület kezdő idegenvezetők hospitálási rendszerét szeretné újra bevezetni, valamint szakmai tanácsaival szeretné kitölteni azt az űrt, ami sokszor a tananyag és a gyakorlat közt tátong.

 

4/ nemzetközi és szakmai szervezetekkel való kapcsolat kiépítése:

-          az egyesület csatlakozni kíván olyan európai és nemzetközi szervezetekhez, amelyeknek Magyarország nem tagja.

 

Az elnökség tagjai és elérhetőségeik:

Deák Judit, elnök: 20/599-4544; Dr. Kundi Viktória, alelnök: 20/529-0958; Stumpf Éda, tiszteletbeli  elnök: 30/268-0274; Adamikné Juhász Nóra, elnökségi tag: 20/919-3605.

E-mail: info@miguides.com, gazdasag@miguides.com; Honlap: www.miguides.com

Megosztás:

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás. A hozzászóláshoz