Átadták a Tüskecsarnokot

Forrás: MTI

 2014. november 27. 16:18

Megnyílt csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnoka, az újbudai Tüskecsarnok.

Az ünnepségen először Áder János köztársasági elnök üzenetét olvasták fel, aki levelében azt írta, ahhoz, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk, és az aktív sportolás mindennapjaink részévé váljon, megfelelő létesítmények kellenek. "A Tüskecsarnok mostani formájában ilyen létesítmény. Külön öröm, hogy ezzel a főváros egy régóta sajgó sebét is sikerült begyógyítani" - fogalmazott a levélben az államfő, utalva arra, hogy a létesítmény építését 1993-ban kezdték el, ám a beruházás 1996-ban leállt, és több mint másfél évtizedig nem is folytatódott.

A kormány 2012-ben döntött a sport- és rendezvénykomplexum befejezéséről. Az építést tavaly novemberben kezdték újra, és 5,9 milliárd forintból mostanra készült el a 4000 fős nagycsarnok, a szabadidős sportolókat váró sportcentrum, valamint a kétszintes mélygarázs.

Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, hogy először négy éve a jégkorongozók vetették fel neki, be kellene fejezni a Tüskecsarnok építését. "A Tüskecsarnok sokáig a kudarc, a lemondás és e gyengeség szimbóluma volt, mostantól azonban a sporté, a kikapcsolódásé és az önfeledt szórakozásé lesz" - állapította meg a kormánybiztos, majd hozzátette, aláírt szerződéseik alapján sportrendezvényekből, koncertekből és konferenciákból már most 100 millió forintos bevételre számíthatnak. Az első rendezvény a szombati Kelet-Nyugat kosárlabda All Star gála lesz benne, december végén pedig a Játékkészítő 10 előadásából 8-ra már garantált a telt ház.