Az Emirates napi járatot indít Budapestre Dubaiból

 2014. július 14. 12:08

Röviddel ezelőtt jelentették be Dubaiban, hogy az Emirates Airline naponta üzemelő menetrendszerinti járatot indít Budapest és Dubai között idén ősszel. A járatot az első pillanattól nagy befogadóképességű, széles törzsű Airbus A330-as repülőgépekkel üzemeltetik.

Kétségtelen, hogy idén ez a legnagyobb horderejű bejelentés a magyar légiközlekedésben: az Emirates napi járatot indít Dubai és Budapest között a téli menetrendi időszak kezdetétől, azaz október 27-től, ráadásul az Emirates rögtön széles törzsű, Airbus A330 típusú repülőgéppel indítja új járatát, így két osztályon 278 ülőhelyet kínálva hetente összesen akár 3892 utast képes szállítani Budapest és Dubai között. A businessen 27, a turistaosztályon 251 helyet kínálnak.

A járatok Dubaiból helyi idő szerint 8.20-kor indulnak és 11.35-kor érkeznek Budapestre, majd 15.05-kor fordulnak vissza és 23.30-kor szállnak le.

Az Emirates a világ negyedik legnagyobb légitársasága, bázis-repülőtere az Egyesült Arab Emírségekben található Dubai International Airport. A légitársaság 224 repülőgépből álló flottát üzemeltet, amely kizárólag széles törzsű légi-járművekből áll (Boeing 777, Airbus A330, Airbus A340, és Airbus A380) és világszerte 143 desztinációra közlekedik. A tavaly 44,5 millió utast szállító Emirates “Az év légitársasága” címet is elnyerte a SkyTrax, a vezető globális légiközlekedési tanácsadó vállalat szavazatai alapján.

Az illetékes magyar és dubai légiközlekedési szakemberek évek óta dolgoznak az új járat beindításán, abból a feltételezésből kiindulva, hogy jelentős kereslet mutatkozik a Dubai - Budapest közvetlen járatra, illetve a dubai átszállással elérhetővé váló közel-keleti, ázsiai, afrikai, és csendes-óceáni úti-célokra. A Budapestről induló utasok egyetlen dubai átszállással el tudnak érni olyan népszerű turisztikai célpontokat, mint a thaiföldi Phuket, illetve olyan üzleti célpontokat, mint Peking, Szöul, Tajpej, Tokió, vagy Sydney.

A fontos új járat elindítását célzó erőfeszítésekről Jost Lammers (képünkön), a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Hihetetlen öröm számunkra, hogy Budapesten üdvözölhetjük az Emirates légitársaságot. Az idei évre szolgáltatásaink jelentős fejlesztését ígértük, és a Budapest Airport rendkívül büszke arra, hogy bejelentheti az egyik legnagyobb globális légi fuvarozó érkezését, különösen így, hogy az Emirates minden nap repülni fog, ráadásul széles törzsű géppel. Keményen dolgoztunk velük az elmúlt öt évben azon, hogy a gyorsan növekvő forgalmú Budapestet is vegyék fel a járathálózatukba, és nincs kétségem afelől, hogy ez az új napi rendszerességgel közlekedő járat nagyon népszerű lesz.”

 

Tim Clark, az Emirates Airline elnöke elmondta: „A konnektivitás és a mobilitás kulcsfontosságú a világgazdaság működésében, és budapesti járatunk új lehetőségek egész tárházát nyitja meg a magyar emberek előtt. Ügyfeleinknek – beleértve az utasokat és az exportőröket is – a Dubai csomópontunkon keresztül gyorsabb átszállást biztosítunk számos jelenleg kevésbé intenzíven kiszolgált desztináció, például Sydney, Taipei és Phuket felé. Ezek a fontos úti-célok új keresletet generálnak, segítik a kétoldalú kereskedelem fejlődését a keleti piacokkal, és tovább erősítik a magyar gazdaság versenyképességét. Globális hálózatunk végső soron minden ügyfelünknek hasznára válik.”

***

Az Emirates április elején jelentette be, hogy Budapestre hozza második európai szolgáltató központját. Az októberben nyíló központban 300-an fognak dolgozni.

Az Emirates-nél jelenleg 140 magyar dolgozik, köztük 114 utaskísérő és 8 pilóta. A légitársaság két újabb európai városba, Oslóba és Brüsszelbe is indít járatokat szeptember első hetében.