Budapest legszebb teraszait keresi a főváros

Forrás: turizmus.com

 2015. augusztus 13. 14:56

Idén második alkalommal hirdeti meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a főváros. A Terasz Budapest 2015 elnevezésű pályázatra három kategóriában jelentkezhetnek a vendéglátósok, a döntés az öttagú zsűri és a közönség kezében lesz.

Budapest városképének meghatározó elemei a kerthelyiségek, tetőteraszok és a gangos házak belső udvarában rejtőzködő, ám mégis igen népszerű kiülős helyek. Egyre izgalmasabb helyszíneken tűnnek fel a különböző stílusú és hangulatú teraszok, amelyek a szabad ég alatt adnak teret a pezsgő budapesti közösségi életnek. Ezek bemutatására és fontos, közösségteremtő szerepük kihangsúlyozására indította el 2014-ben a Terasz Budapest pályázatot a főváros. „A követendő, jó példák bemutatásától és a legszebb teraszok díjazásától az általános minőségi színvonal emelkedését várjuk" – mondta Finta Sándor, Budapest főépítésze.

 

A pályázat kiírója és lebonyolítója a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA), együttműködésben a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályával, idei újításként a legszebb – közterületen, illetve magánterületen üzemelő – teraszok és kerthelyiségek mellett egy harmadik, úgynevezett pop-up kategóriát is meghirdetett. Az új kategóriában azokat az innovatív megoldásokat díjazzák, amelyek nem állandóan, épületben üzemelő vendéglátóegységek kiegészítő elemei, hanem önmagukban működőképes, szezonális kitelepülések.

A bírálóbizottság tagjai: Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes, Finta Sándor főépítész, F. Kovács Attila építész, designer, Széll Tamás, az Onyx étterem sous-chefje és Jókuti András Világevő gasztroblogger.

A pályázatra augusztus 28-ig jelentkezhetnek a teraszok a www.terasz.budapest.hu weboldalon, augusztus 31-től pedig ugyanitt szavazhat kedvenceire a közönség.