Business Excellence a Parlamentnél

Forrás: turizmus.com

 2016. június 15. 20:29

Vadonatúj helyszín, a Szamos frissen nyitott Kossuth téri kávézója adott otthont június 15-én az immár hatodik alkalommal megrendezett Business Excellence díjátadó fogadásnak.

 

A Business Traveller Hungary, az üzleti utazók magazinja ezúttal is saját olvasóit és üzleti partnereit kérte fel, hogy szavazzanak az ország legjobb hivatásturisztikai szolgáltatóira, 9 kategóriában - így szállodától utazási irodán és légitársaságon át az éttermekig adhatták le voksukat. Az egyes kategóriák három „shortlist-es” jelöltjéről most is egy szakmai zsűri döntött, az olvasók ezek közül választhatták ki kedvencüket, azonban lehetőségük volt negyedikként újabb jelöltet megadni  –  a legtöbb jelölést kapó pedig közönségdíjat nyert.

A listát összeállító szakembereknek évről évre nehezebb dolga van, hiszen sorra jelennek meg új, nívós szolgáltatók, miközben a „régiek” is minőségi fejlesztésekkel szállnak harcba a fogyasztók megnyeréséért. Örömteli, hogy a válság miatti megtorpanás után ismét sorra nyílnak a szállodák, amelyek a szabadidős és a céges közönséget egyaránt megcélozzák, és a Budapestről közvetlenül elérhető repülős célállomások száma is bővül. Egyre több város ismeri fel a hivatásturizmusban rejlő lehetőségeket, és éttermet választani sem könnyű feladat, hiszen rengeteg kiváló helyszín kínálkozik mind Budapesten, mind vidéken, ahova csapatépítést, céges megbeszélést vagy épp komoly üzleti partnert bátran elvihetünk – mondta Kelecsényi Ágnes, a Turizmus Kft. marketingigazgatója.

Kenderesy Nadin, az eseményt szervező Turizmus Kft. PR igazgatója elmondta, hogy a június 10-én lezárult online szavazás során közel másfél ezren szavaztak a jelöltekre, amiből az is kiderül, hogy a 6 évvel ezelőtt alapított díjat egyre nagyobb érdeklődés kíséri, egyre komolyabban veszi a szakma. Hozzátette, hogy ma Magyarországon ez az egyetlen olyan elismerés, amely az üzleti utaztatásban kimagaslóan teljesítő szolgáltatókat díjazza. Ez pedig egy különösen fontos szegmens a hazai turizmus számára.

A Business Excellence okleveleket Kenderesy Nadin és Horváth Ágnes, a Business Traveller Hungary magazin felelős szerkesztője adták át a 18 díjazottnak.  A rendezvényen megjelent a magyar üzleti turisztikai szakma színe-java, akik ízelítőt kaphattak az új Szamos kínálatából is.

A vendégeket a Szamos képviseletében Kelényi Szamos Gabriella, a Szamos egyik tulajdonosa, valamint dr. Bak Judit PR igazgató köszöntötték.

 

Az eseményen bemutatkozott a Szamos új, fiatalos márkája, a Szamos Today, amely épp a Kossuth téren debütál, és a résztvevők megtekinthették az itteni csokoládémúzeumot is. A díjátadón résztvevők között öt légitársaság – Alitalia, Air Berlin, Aegean Airlines, Brussels Airlines, Norwegian Air Shuttle - pedig saját fedélzeti borait sorsolta ki, így a szerencsés nyertesek a földön élvezhetik az „égi borospincék” kínálatát.

Bővebb információ:

Kenderesy Nadin, PR igazgató

kenderesy.nadin@businesstraveller.hu

 

BUSINESSS EXCELLENCE 2016 DÍJAZOTTAK

 

Business Excellence díjazottak



kategória

díjazott

budapesti business hotel

PRESTIGE HOTEL

vidéki business hotel

BARACK THERMAL HOTEL & SPA

corporate utaztató

JET TRAVEL

légitársaság

QATAR AIRWAYS

autókölcsönző

HERTZ MERCUR RENT A CAR

rendezvényhelyszín

GÖDÖLLŐI KIRÁLYI KASTÉLY

vidéki business city

KECSKEMÉT

budapesti étterem

LA PERLE NOIRE ÉTTEREM

vidéki étterem

VIATOR APÁTSÁGI ÉTTEREM







Business Excellence közönségdíjasok



kategória

díjazott

budapesti business hotel

BUDDHA-BAR HOTEL BUDAPEST

vidéki business hotel

HOTE AZÚR

corporate utaztató

OTP TRAVEL

légitársaság

AIR BERLIN

autókölcsönző

BUDGET RENT A CAR

rendezvényhelyszín

AUDI ARÉNA

vidéki business city

VESZPRÉM

budapesti étterem

SPÍLER BISTRO

vidéki étterem

ROSINANTE ÉTTEREM