Cafe, mint fesztivál

Forrás: turizmus.com

 2016. május 31. 14:58

25 évvel ezelőtt rendezték az első Budapesti Őszi Fesztivált, amely 5 éve viseli a CAFe Budapest nevet, s az idei lesz a harmadik, amelyet Kortárs Művészeti Fesztiválként aposztrofálnak a szervezők, akik, a Contemporary Art Festival nevet használják angolul.

Az eseményt beharangozó sajtóbeszélgetésen, május 31-én, az A38 hajón, kérdésünkre a nagy budapesti fesztiválokat koordináló operatív testület elnöke, Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója elmondta, hogy a turizmus állami irányításának átszervezése után ismét szerephez jut majd a Magyar Turisztikai Ügynökség is. Ezen a sajtóbeszélgetésen azonban csak ketten ület ott, az állami intézmények képviseletében Káel Csaba, a fővárosi helyszínek képviseletében pedig Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője.

Az október 7. és 23. közötti eseménysorozat középpontjában a 135 éve született Bartók Béla művészete, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója és a magyar–lengyel szolidaritás éve áll. A több mint 40 helyszínen várható, 100-nál is több programra a jegyértékesítés május 31-én kezdődött.

Az október 7-i megnyitón, a Müpában, Bartók A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin című művei hangzanak fel, Káel Csaba rendezésében, Vincze Balázs koreográfiájával és Kocsis Zoltán vezényletével.

A fesztivál lengyel vonatkozású programjaiból kiemelkednek azok az alkalmak, amikor az egyik legismertebb kortárs zeneszerző, Krzysztof Penderecki (képünkön) saját műveit vezényli.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról az 1956-68-80/16 című, a mérföldkőnek számító közép-kelet-európai megmozdulásokat idéző produkcióval emlékezik meg a fesztivál. Az interaktív térinstalláció, opera, koncert, színház és performance műfaji peremvidékein táncoló előadást Gergye Krisztián, Zombola Péter, Pályi András, Vojnich Erzsébet és Dömölky Dániel jegyzi.

A fesztivált beharangozó sajtóbeszélgetésen elhangzott az is, hogy a CAFe Budapest Európa egyik legnagyobb fesztiválja a kortárs és azon belül összművészeti kategóriában. A programot úgy állítják össze, hogy találjon benne kedvére valót minden korosztály, valamint, hogy  elég vonzó legyen önmagában is egy budapesti utazáshoz, de, hívja fel magára azoknak a figyelmét is, akik, éppen azokban a napokban, bármilyen más okból tartózkodnak a magyar fővárosban.

A CAFe Budapest programjairól részletes információ a www.cafebudapestfest.hu oldalon található.