Csökkentené az Artisjus a zenei jogdíjakat

Forrás: MTI

 2014. október 20. 19:08

Jelentősen, átlagosan 19,5 százalékkal csökkentené az Artisjus a vendéglátóüzletek által fizetett zenei jogdíjakat jövőre abban a reményben, hogy több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett.

A zenei szerzőket képviselő Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye szerint benyújtotta az erről szóló díjszabástervezetét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához, amelyet előzetesen egyeztetett a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségével (VIMOSZ), valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével. A végső döntés a közigazgatási és igazságügyi miniszter hatásköre, decemberre várható a jóváhagyás – írja az Artisjus közleményében.

A tervezet szerint a szerzők, előadók és kiadók csökkentik, egyben egyszerűsítik tarifarendszerüket: a javaslat a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során a nekik otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe. A jogvédő iroda szerint ezzel megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitvatartási idő súlya is csökken.

A döntés hátterében a szerzői egyesület által készített elemzés áll, amely a vendéglátóiparból származó díjbevételek elmúlt években jelentkező, kézzel fogható csökkenésére keresett magyarázatot és kiutat.

Az Artisjus arra számít, hogy a jogdíjcsökkenés következtében több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett 2015-től. Ez reményeik szerint közép- vagy hosszabb távon képes lehet ellensúlyozni a díjcsökkentés hatását – a több helyen szóló zene pedig több elégedett vendéghez, és így sikeresebb vendéglátóiparhoz vezethet - írták.

A válság 2008-as kialakulását követően az ágazat teljesítménye 18 százalékkal csökkent, amely tömeges bezárásokban nyilvánult meg – idézi a közlemény Gál Pál Zoltánt, a VIMOSZ elnökét, aki hozzátette: a 2013-14-es években megindult a vendégszám- és forgalomnövekedés, így megfelelő adózási háttér, versenyképes marketing-háttérmunka mellett 2017-től normalizálódhat az érintett a vállalkozások gazdálkodása.