Drasztikusan drágul az Országház a nem EU-turistáknak

Forrás: turizmus.com

 2015. január 29. 18:34

Március 1-jétől 5200 forintot kell fizetni az Országház-látogatásért az Európai Unión kívülről érkezőknek, ezzel tíz hónapon belül 48 százalékkal drágul a belépőjegyük. A MUISZ halasztást és az utazási irodai kedvezmények felülvizsgálatát kéri az Országgyűlés Hivatalától.

Az Országgyűlés Hivatal e-mailben tájékoztatta a Magyar Utazási Irodák Szövetségét az Országház látogatásának március 1-jétől hatályos új díjtételeiről. E szerint ez a program az Európai Unión kívülről érkező látogatók számára 30 százalékkal drágul, holott 2014. július 1-jétől már jelentősen emelték a jegyárakat, így tíz hónapon belül a drágulás mértéke eléri a 48 százalékot – tájékoztatta szerkesztőségünket Erdei Bálint, a MUISZ elnöke.

A MUISZ azonnal reagált, levélben kérve személyes konzultációt az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága Közönségszolgálati Irodájának vezetőjétől.

A szövetség a levélben emlékeztet arra, hogy korábban többször kérte személyesen és levélben is, amennyiben bármilyen áremelést terveznek, jelezzék legalább egy évvel korábban az utazási irodák felé, mivel az irodák többségének hónapokkal, sokszor több mint egy évvel a program megkezdése előtt kell árajánlatot adniuk egy-egy szervezett útra. Mint az elnöktől megtudtuk, e levelekre egyetlen alkalommal sem kapott a MUISZ választ.

A szövetség mostani levelében azt is kifejti, hogy a garantált programokat kínáló utazási irodáknak külföldi partnereikkel közel két évre előre kell aláírniuk éves megállapodásaikat ahhoz, hogy a programok a külföldi nyomtatott katalógusokban időben megjelenhessenek. Így a március elején életbe lépő díjemelés ismételten szinte lehetetlen helyzetbe hozza az utazási irodákat, amelyek sokszor – tartva magukat a partnereikkel aláírt megállapodásokhoz – veszteséggel kényszerülnek továbbértékesíteni a belépőjegyeket. A szövetség ezért kéri az Európai Unión kívülről érkező látogatók megemelt belépődíjának hatályba lépését 2016. április 1-jéig elhalasztani az utazási irodák kiszámítható és tervezhető működése érdekében.

A MUISZ üdvözli, hogy az Országgyűlés Hivatala a Parlament látogatottságának növelése érdekében 2015-től a nagyobb forgalmú irodáknak kedvezményt biztosít, ám a kedvezmények nettó 2–6 százalék közötti mértékét jelentéktelennek tartja, különösen, hogy azok egyáltalán nem állnak arányban a kritériumként megjelölt magas forgalommal. Például a legmagasabb, nettó 6 százalékos kedvezmény csak 150 millió forint forgalom felett jár, Erdei Bálint szerint teljességgel lehetetlen, hogy ezt egyetlen iroda is el tudja érni. A MUISZ ezért kéri az engedményrendszer felülvizsgálatát is, és lényegesen alacsonyabb forgalmi összegekre nagyobb kedvezmények megállapítását.

Mint az elnök megjegyezte: félő, hogy ilyen feltételekkel a jövőben több utazási iroda nem fogja tudni a parlamenti látogatást programajánlataiban szerepeltetni, mivel tartósan nem tud veszteséggel dolgozni.