Elhunyt Dr. Lengyel Márton

Forrás: turizmus.com

 2015. május 10. 15:58

Súlyos betegségben, 74 éves korában elhunyt Dr. Lengyel Márton, a magyar turizmus meghatározó személyisége.

A szakember 1959-1963 között végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán, 1963-1968 között a Hungarocoop Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalat üzletkötőjeként dolgozott. 1968 óta a turizmusban dolgozott, 1968-1978 között az Országos Idegenforgalmi Tanács közgazdásza volt.

1978-ban elvállalta az IBUSZ madridi képviseletének felállítását és képviseletét, pár hónap után azonban hazatért,és az Országos Idegenforgalmi Hivatal igazgatóhelyetteseként, az akkori belkereskedelmi miniszter felkérésére elkészítette a turizmus távlati fejlesztési koncepcióját. Ezzel először valósult meg tudatos fejlesztés a turizmusban, osztrák hitelkonstrukció segítségével. Ennek eredményeként gyökeresen megváltozott a magyar turisztikai kínálat, minőségi javulás és soha nem látott kapacitásbővülés következett. A konstrukcióban a szállodai férőhelyek száma közel 7500-zal bővült, főként a 4 és 5 csillagos kategóriában.

Lengyel Márton elkötelezett híve volt a kultúra és a turizmus kapcsolatának. Az ő kezdeményezésére és ötlete alapján valósult meg 1981-ben Budapest mai napig legjelentősebb kulturális fesztiválja, a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Elévülhetetlen érdeme volt abban, hogy bemutatkozhattak a hazai közönség előtt az immár világhírű disszidens magyar művészek, és a fesztivál programjába integrálta a határon túli magyar művészeket is. Az évente megrendezésre kerülő rendezvénysorozat nem titkolt célja volt a főváros előszezoni turistaforgalmának, valamint a tartózkodási idő és a turistaköltések növelése.

1986-1990 között Madridban az Idegenforgalmi Világszervezet munkatársa és kutatója, valamint a szervezet oktatási vezetője volt, 1990-2001 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem turizmuskutató csoportjának vezető docense.

1993-ban az akkor megalakult MATUR alapító elnöke, a turizmus lobbitevékenységét zászlajára tűző egyesületnek a 2012-es feloszlásig elnöke.

Meggyőződése volt, hogy a turizmus megfelelő politikai képviselete elengedhetetlen a turizmus versenyképességének növeléséhez. Minden alkalmat megragadott, hogy az önálló turisztikai minisztérium felállításának és a turizmus törvény megalkotásának szükségességét hangsúlyozza.

1994 óta az LT Consorg Kft. igazgatója, független turisztikai tanácsadóként dolgozott.

A 2001-ben alapított Heller Farkas Főiskola főigazgatója, majd 2005 és 2009 között rektora volt. Az országban elsőként itt indult el a Turizmus-menedzsment mesterképzés, térségi desztinációs menedzsment szakiránnyal. Turizmus-kutatóműhelyt hozott létre diákjaival és törekedett arra, hogy folyamatos gyakorlati képzést biztosítson számukra.

2002-től a MATUR képviseletében az Országos Idegenforgalmi Bizottság tagja volt, számos előterjesztést nyújtott be turisztikai termékfejlesztésre, európai kulturális utak kialakítására.

Lengyel Márton Igazi polihisztor volt, reneszánsz ember. Több idegen nyelven magas színvonalon beszélt és írt, számos tankönyv, hazai és nemzetközi tanulmány szerzője, de emellett zenét is szerzett, kipróbálta magát a szépirodalomban is, többek között eszperantó nyelven színdarabot írt.

Díjai, kitüntetései

•             Pro Turismo-díj (1998)

•             A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2005)

•             A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (2006)