Esőmenő Zsolnay - KÉPGALÉRIÁVAL és KISFILMEKKEL

 2014. május 04. 20:20

Ha autó-, vagy motorversenyzők lennének, akkor kiérdemelnék az esőmenő jelzőt a III. Zsolnay Fesztivál szervezői.

Május 1-2-án, a rendezvény első két napján több mint 20 ezer látogatót számlálhattak, ami meghaladja a megelőző évi teljes látogatószámot, pedig, az időjárás enyhén szólva nem fogadta kegyeibe a fesztivált. Kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan esett, ezért a szabadtéri koncerteket sorra át kellett szervezni belső terekbe, s meg kellett elégedni a lehetségesnél kevesebb látogatóval, akkor is, ha végül, még így is rekordot döntöttek.

Képgaléria itt


Márta István, a fesztivált szervező, és a Zsolnay Negyeden felül a Kodály Központot, a Művészetek Házát, az Ókeresztény sírkamrát és Mauzóleumot, valamint a Pécsi Galériát is üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője elmondta, hogy több mint 500 művész 110 eseménnyel várta a fesztiválozókat. A Zsolnay Fesztivállal egy időben és egy helyszínen idén először Egyetemi Napokat is tartottak (amely azonban nem azonos a kétévente megrendezésre kerülő, s elsősorban rock koncerteket kínáló Pécsi Egyetemi Napokkal, annak ellenére, hogy ezúttal is a PTE volt a társszervező).

A ZsÖK egyébként tavaly 420 ezer látogatót (ebből 360 ezer volt fizető) tudhatott magáénak, ami messze felülmúlja az uniós támogatás miatt kötelezően elvárt 150 ezres létszámot.

 

Az ingyen látogatható számos gyerek- és családi program, kézműves foglalkozás, bábelőadás, koncertek, a felnőtteknek szóló programok, előadások, közösségi rendezvények rengeteg érdeklődőt vonzottak. Fantasztikus sikere volt az esti koncerteknek és DJ-knek így a Random Tripnek vagy az Electro Swing Varietének, a Halott pénz és a  Supernem koncerteken teljesen megtelt a Pirogránit udvar.

A második napon izgalmas volt a Háy Come Beck elnevezésű esemény, ahol Háy János író, és Beck Zoltán, a 30Y frontembere adtak műsort. A Pécsi Tudományegyetem hallgatói ezúttal sport- és egészségnap keretében hívták fel a figyelmet az egészséges életre, többek között egy fesztivál okozta balesetekre, amibe a másnaposság elleni aerobik edzés is belefért. A napközben induló koncertek közül Tompos Kátya lemezbemutatója, a régizene kedvelőinek az Orpheon Consort koncertje és Pergolesi opera buffája vonzott számos érdeklődőt.

 

A Negyedbe látogatók túlnyomó része Pécsről és Baranyából érkezett, de az egész országból fogadott vendégeket a fesztivál, még olyan távoli megyékből is, mint Győr-Moson-Sopron, Borsod, vagy Nógrád, sőt Belgiumból, Dániából, az USA-ból, Németországból, Ausztriából, Angliából, Kanadából Olaszországból, Franciaországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Szerbiából, Bulgáriából, Horvátországból és Erdélyből is érkeztek fesztiválozók.

A fesztivál kisfilmjei az alábbiakban tekinthetők meg: