Európával versenyez a miskolci turisztikai szervezet

Forrás: turizmus.com

 2016. szeptember 08. 20:01

A hazai turisztikai desztinációmenedzsment még gyerekcipőben jár, de a miskolci TDM-szervezet célja, hogy a város megállja a helyét az európai turisztikai versenyben, s 2020-ra megduplázza a 2014-es vendégéjszaka-számokat – hangzott el a MIDMAR Nonprofit Kft. negyedik születésnapján.

Miskolc őszi turisztikai kínálatát és a városi turisztikai szervezet eddigi eredményeit is bemutatták az MTÜ Észak-Magyarországi Regionális Marketingigazgatósága és a MIDMAR Nonprofit Kft. által szervezett sajtónapon és sajtóvacsorán szeptember 6-án.

A MIDMAR Nonprofit Kft.-t éppen négy évvel ezelőtt, 2012. szeptember 6-án alapította Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Miskolc Holding Zrt és a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület.

Nagy Júlia, a cég ügyvezetője a sajtóvacsorán kiemelte: a turizmus bármely szereplője egy városban csak akkor lehet sikeres, ha a többiek munkájára is épít és segíti a többiek erőfeszítéseit is. Az elmúlt években tapasztalt miskolci siker titka, hogy a szálláshelyek, attrakciók, a fesztiválok szervezői, az éttermek, az Önkormányzat és intézményei, a kapcsolódó civil szervezetek és a MIDMAR Nonprofit Kft. munkatársai közös célok mentén dolgoznak Miskolc turisztikai eredményességének a növelésén. A cég az indulása óta egy, az érintettekkel közösen kialakított stratégia alapján végzi munkáját Miskolc közösségi szintű hálózatos turisztikai fejlesztéseinek a kialakításán, megvalósításán és működtetésén, valamint a minél modernebb és legtöbb vendéget elérő turisztikai információszolgáltatás bővítése érdekében.

A cég vezetője hozzátette: a hazai turisztikai desztinációmenedzsment még gyerekcipőben jár, sok helyen Magyarországon a fogalommal is még csak barátkoznak, azonban Európa más országaiban és a nagyvilágban mindenhol sok évtizedes, sőt van, ahol több mint száz éves múltra tekint vissza a turisztikai szolgáltatók és az önkormányzatok által közösen kidolgozott stratégia mentén dolgozó turisztikai szervezetek működése. A miskolci szervezet célja, hogy a város megállja a helyét az európai turisztikai versenyben, s 2020-ra megduplázza a 2014-es vendégéjszaka számokat.


Miskolc belvárosa

Kiss Gábor, Miskolc turizmusért felelős alpolgármestere a sajtóvacsorán azt is bemutatta, hogy a célok elérhető távolban vannak, hiszen a KSH statisztikák szerint a vendégek számában 10,3 százalékos, míg a vendégéjszakákat tekintve 15,8 százalékos növekedést könyvelhet el a város 2015 hasonló időszakához képest.

A miskolci szervezet több olyan innovatív fejlesztést valósított meg az elmúlt év során, amely Európában is egyedülálló. Ezek közül a sajtóvacsorán kiemelték azt az informatikai fejlesztést, amelynek segítségével Miskolc összes turisztikai szolgáltatását és programját többféle platformon képes személyre szabottan megjeleníteni a szervezet, ami minden korosztálynak, aki Miskolc kínálata iránt érdeklődik, megfelelő biztonságot biztosít, ráadásul plusz élményt jelent.

Mindemellett a Miskolc Pass turisztikai kártya jelenleg Európa leginnovatívabb turisztikai kártyája, amely nemcsak a legkörnyezettudatosabb (még kinyomtatni sem szükséges, hogy használni lehessen), hanem a www.miskolcpass.com oldalon a leggyorsabban megvásárolható turisztikai kártya ma Európában.

A szervezet legújabb fejlesztése pedig annyira új, hogy Amerikában is csak 2015 végén jelent meg hasonló a turisztikai információszolgáltatásban: a Tourinformban elérhető VR szemüveggel ugyanis a vendégek Miskolc számos attrakciójába beléphetnek virtuálisan, megkönnyítve a választást a programok közül.

Lillafüred, függőkertek

Mindezek ellenére a TDM-szervezet a Miskolci Mosolyprogramra talán a legbüszkébb, hiszen nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy Miskolc legyen Magyarország legvendégszeretőbb városa.

A sajtóvacsora helyszíne a Magyarország száz legjobb étterme közé beválasztott Végállomás Bistorant volt, a borokat Sándor Zsolt bükkaljai borász biztosította. A MIDMAR Nonprofit Kft. stílusosan a Miskolc torta 2016 címet viselő tortakölteménnyel ünnepelte a negyedik évfordulót. (Fotók: hellomiskolc.hu)