Gyógyító régiók projekt a Mátrában

 2014. május 08. 16:23

A Mátrai Gyógyintézet vezetésével 2012 második felétől folynak azok a munkálatok, amely mátrai központtal, az észak-magyarországi és észak-alföldi egészségügyi és turisztikai adottságaira alapozva kialakította az egészségügyi turizmus lehetséges rendszerének stratégiai terveit.

A projekt keretében feltérképezték az egészségügyi turizmus működési lehetőségeit és megkezdték a felkészülést az „egészségturisták" fogadására.

Ez az első átfogó hazai kísérlet arra, hogy az egészségügy és az idegenforgalom stratégiai együttműködése révén, az egészségturizmus lehetőségeinek kihasználásával egyszerre növekedjen a meglévő állami egészségügyi kapacitások kihasználtsága és a hazai turisztikai szálláshelyek és szolgáltatások igénybevétele, s mindez kedvezően érintse a Mátravidék és a két „Gyógyító Régió" lakosságát, társadalmi, gazdasági fejlődését.

A Mátrai Gyógyintézet irányítása alatt közel három éve folynak a szakértői munkák, amelyben a legkiválóbb orvos- és idegenforgalmi szakértők, finanszírozási, jogi, informatikai, ellátás-szervezési, minőségbiztosítási, kommunikációs és marketing szakemberek vettek részt. A svájci kormány Urs Wagenseil luzerni egyetemi professzort, egészségturisztikai szakértőt bízta meg a projekt támogatásával és figyelemmel kísérésével. A projekt a végéhez közeledik. A többéves munkát a közelmúltban félnapos workshopon mutatták be a vezető szakértők az érintetteknek – egészségügyi, turisztikai és kormányzati szakembereknek - és a nyilvánosságnak, A workshop 2014. április 23-án délután volt a Mátrai Gyógyintézetben, Mátraházán.

Dr. Urbán László a Mátrai Gyógyintézet főigazgatója, a projekt vezetője bevezetőjében kiemelte: a Mátra kivételes adottságokkal rendelkezik, amelyek arra predesztinálják, hogy az itt kezelt betegek gyógyulása és a Mátravidék jóléte hosszú távon összekapcsolódjék. Ez csak átgondoltság és jó szervezés kérdése. Az utóbbi kettőt tudja biztosítani a „Gyógyító Régiók" projekt.

Az első előadó, Prof. Boncz Imre, a Pécsi Tudományegyetem tanára, az orvos-szakértői munkák szakmai koordinátora volt Az orvos-szakértők elkészítették a szolgáltatási csomagok és a vezető termékek kidolgozását megalapozó szakmai kutatásokat. A szolgáltató-rendszer szolgáltatási csomagjainak alaptípusai a következők: 1. Megelőzési és szűrési csomagok, 2. Célirányos kivizsgálási, intervenciót előkészítő csomagok, 3. Intervenciós csomagok, 4. Intervenciót követő lábadozási csomag, 5. Rehabilitációs csomag, 6. Krónikus gondozási csomag. A Mátravidék és a MÁGY esetében, a MÁGY meglévő adottságaira alapozva az alábbi szakterületeken alakíthatók ki szakszerűen, biztonságosan és gazdaságosan értékesíthető szolgáltatási csomagok (az egyes csomagok egymással összevonhatók): krónikus légzőszervi és légúti allergiás (teljes körű), szív-érrendszeri (kivéve intervenció), onkológiai ellátás számos területe.

A projekt végső célja „Gyógyító régiók" ernyőmárka név alatt olyan almárkákkal és védjeggyel fémjelzett, a térség vezető szállodáiban és a MÁGY-ban elérhető, evidenciákra alapozott egészségügyi szolgáltatás-csomagok kialakítása, amelyek sikeresen értékesíthetők a hazai és külföldi idegenforgalmi piacokon. Ez remélhető a projekt során kifejlesztett szolgáltatás csomagoktól és a létrehozott márka és almárkáktól. A hazai piac egészségturisztikai szükségleteit és elvárásait feltérképező kutatásokról és a kialakított márkastratégiáról Dr. Könyves Erika, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense számolt be.

A nemzetközi tapasztalatokat, példákat, adottságokat foglalták össze Kraft Péter irányítása alatt azok a szakemberek, akik a benchmarking tanulmányt készítették. Virovecz Anna szakértő elmondta, hogy nem találtak a mátrai kezdeményezéshez minden fontos elemében hasonló külföldi példát, ezért több külföldi kezdeményezést, köztük svájcit is tanulmányoztak, hogy minden elképzeléshez megfelelő információkat és értékelést tudjanak társítani.

Nagy vitát keltett a projekt arculatára vonatkozó elképzelés, amit Nagy Róbert grafikus mutatott be. A vitában résztvevők elismerték a logo-terv érdemeit, de hiányolták belőle azokat az egyedi jellegzetességeket, amitől minden megpillantója a mátrai és a „Gyógyító Régiók"-beli gyógyulásra asszociálhat.

A kialakítás alatt álló egészségturisztikai organizációs szervezetet egyedülálló informatikai rendszer szolgálja majd ki, amely lehetőséget ad minden érintettnek a célirányos ügyintézésre – foglalás, értékesítés, szervezés, logisztikai feladatellátás, koordinálás, elszámolás, fizetés, kapcsolattartás, adminisztráció, nyilvántartás – ugyanakkor megfelel minden adatvédelmi és betegjogi követelménynek, egyúttal lehetővé teszi az elsőrangú szolgáltatásnyújtást. A webalapú rendszer bemutatását Nagy-György Márton informatikai szakértő végezte el.

A MED-hotel koncepció jól ismert a szakirodalomból, de Magyarországon csak Debrecenben kezdett működni ilyen intézmény a Kenézy Kórház mellett. A MED-Hotel egyszerre rendelkezik a kórházakra és a szállodákra jellemző előnyös tulajdonságokkal, ugyanakkor mindkét intézménytípus szigorú minőségbiztosítási követelményeinek meg kell felelnie, csak így felelhet meg az egészségturisztikai piac sajátos elvárásainak, hangzott el többek között Guba Tamás minőségbiztosítási szakember előadásában.

Dr. Vizeli Kornél ügyvéd tájékoztatta a hallgatóságot az egész kidolgozott rendszert összefogó és majdan működtető organizációs szervezet sajátosságairól, jogi státuszáról, feladatairól és létrehozatalának állásáról, ami a GYEMSZI vezetésének támogatásával gyakorlatilag már meg is valósult. Ezt kezdettől fogva erőteljesen szorgalmazta a projekt svájci szakértője, Wagenseil Professzor is. Vizeli ügyvéd úr a projektet érintő szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos kérdésekről (szerzői jog, know how) és a tervezett védjegyeztetésről is szólt.

Az utolsó beszámoló a projekt keretében megszületett képzési programokról szólt Dr. Oberfrank Ferenc vezető koordinátor előadásában. Mind a MÁGY, mind a Debreceni Egyetem kiemelten készült a szükséges szakemberek képzésére és a létrehozott tananyagot széles körben elérhetővé kívánják tenni a felsőoktatásban és a szakképzésben.

A konferencia előadásaihoz kapcsolódó szakmai vitában részt vett és hozzászólt Dr. Feketéné dr. Fényi Ágnes a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, aki méltatta az elvégzett munkát és együttműködést kért és ígért. Dr.Rubovszky András idegenforgalmi szakember üdvözölte a jelentős haladást, és a magyar turisztikai szakma doyenjeként lehetőségekre és kockázatokra hívta fel a figyelmet. A kezdeményezésnek erősen kötődnie kell a földrajzi térséghez, nevezetesen a Mátravidékhez és arculatának ennek megfelelő, erős identitást kell megjelenítenie.

Az előadássorozat lezárásaként Urs Wagenseil professzor, turisztikai szakértő értékelte az elvégzett munkát, és felhívta a figyelmet néhány még nem tisztázott részletre. Javaslata szerint a piacra lépést először itthon, egy jól meghatározott, kiváló minőségű szolgáltatásokat nyújtó, elérhető csomaggal kell indítani, majd a kezdeti tapasztalatok alapján lehet továbblépni az időközben még jobban felmért külföldi piacokra.

A következő néhány hónapban elkészülnek a végleges anyagok, lezajlanak az első képzések és minden résztvevő felkészül az első egészségturisták fogadására, talán már ez év utolsó negyedévében, de legkésőbb a jövő év elejétől.

Az elmúlt hónapok táplálták azt a reményt is, hogy a „Gyógyító régiók" projektnek fontos szerepe lesz a tőkebefektetések vonzásában, ráadásul nemcsak az egészség turizmusban érdekelt intézmények kihasználtságának és a vállalkozások versenyképességének, hanem várhatóan a Mátravidék életszínvonalának a növelésében is.