Havi egymillió utas a repülőtéren

Forrás: turizmus.com

 2015. július 30. 19:45

A Budapest Airport - a repülőtér történetében először – ünnepélyesen köszönthette az egymilliomodik utasát - egyetlen hónapon belül.

A Qatar Airways dohai járatáról leszálló Hadik Tamást és feleségét a repülőtéren különleges fogadtatás és meglepetés várta; éppen náluk érte el a repülőtér „utas-számlálója" júliusban az egymilliót, vagyis egyetlen hónapon belül most először lett hétszámjegyű a Budapest Airport forgalma.

 

Ilyen még soha nem volt a Budapest Airport történetében: a magyar főváros légikikötőjében az idei júliusban először lépte át az utasok száma a bűvös havi egymilliós határt! A repülőgépről leszállva a repülőtér és a Qatar Airways képviselői várták azt a magyar házaspárt – Hadik Tamást és Káli Orsolyát – akik a budapesti repülőtér egymilliomodik utasai lettek idén júliusban. A szerencsés utasokat Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Grisha Jenkov, a Qatar Airways regionális vezetője köszöntötte, mikor a terminál közepén rögtönzött kis ünnepségen élőzenével és összesen egymillió forint értékű ajándékcsomaggal lepték meg Hadik Tamásékat. A szerencsés házaspár a Qatar Airways részéről egy páros, tetszőleges úti célra szóló repülőjegyet kapott a légitársaság hálózatának bármely célállomására, a repülőtér vezetője pedig egy exkluzív repülőtéri szolgáltatáscsomagot, vásárlási utalványt, valamint ajándéktárgyakat adott át.

A budapesti repülőtér történetében még soha nem fordult meg egy hónapon belül egymillió utas. Az idei első félévben közel 12 %-os növekedést ért el a repülőtér, ami majdnem félmillióval több légi utast jelent a magyar fővárosban és a hazai idegenforgalom számára, mint egy évvel korábban. Az óvatos előrejelzések szerint is újabb rekord-év várható. A repülőtér vezetői a légitársaságok döntéshozóival karöltve hatalmas erőfeszítéseket tettek az elmúlt években újabb járatok indítására és újabb városok összekapcsolására a magyar fővárossal.

A fotón Hadik Tamást, a Liszt Ferenc-repülőtér július havi egymilliomodik utasát (j3) és feleségét, Káli Orsolyát (b3) köszöntik a repülőtér SkyCourt termináljában 2015. július 30-án. Balról Jost Lammers, a Budapest Airport Zrt. MTI-fotó.