Huszonötmilliárd forintból épül fel a Pannon Ősvilág

Forrás: turizmus.com

 2015. január 29. 19:12

Huszonöt milliárd forinttal támogatja a kormány a Fővárosi Állat- és Növénykert új területe, a Pannon Park és a benne létesülő különleges biodóm felépítését, amely a Kárpát-medence évmilliókkal ezelőtti élővilágát igyekszik felidézni.

A Városliget megújulásához szervesen kapcsolódó projekt több ütemből álló fejlesztési tervének megvalósulása után európai, sőt világszínvonalú állatkert és olyan bemutatóközpont jön létre, amely egyedülálló. A kormány 25 milliárdos keretösszegben nyújt támogatást a fővárosnak és a fővárosi állatkertnek a tervei kivitelezésében – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Az állatkert, amely Európa és a világ egyik leghíresebb állatparkja, jövőre lesz 150 éves. Az utóbbi száz évben mintegy százmillió látogatót vonzott, ezzel messze a leglátogatottabb hazai kulturális attrakció, amely megérett a területbővítésre – fogalmazott Tarlós István főpolgármester. Mint elmondta, 2016-ban átadják a Meseparkot, várhatóan 2018–2019-ben pedig elkészül a különleges biodómmal kiegészülő Pannon Park is. Emellett a Vidám Park egykori területén új látogatóközpontot, kiszolgáló gazdasági egységeket alakítanak ki.

A Meseparkban és annak központi létesítményében, a Mesevárban a 3-10 év közötti gyerekek és családjaik a magyar mesék állatszereplőivel és nagyrészt szelíd, simogatható állatokkal találkozhatnak. Ezen a területen lesz játszóház, gyermeklovarda és állatterápiás létesítmények is.

 

A Kárpát-medence évmilliókkal ezelőtti élővilágát felidéző Pannon Park központi létesítménye egy úgynevezett biodóm lesz. A hatalmas csarnokban buja növényzet és gazdag állatvilág, lényegében egy fedett park és közösségi tér várja a látogatókat. A biodómhoz Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb akváriuma, valamint tágas kifutók csatlakoznak majd.