Kié itt a rakpart?

Forrás: turizmus.com

 2015. október 30. 20:11

Budapest önkormányzatának elképzelése szerint sem a pesti, sem a budai alsó rakpartot nem zárnák el az autósok, s a turistabuszok elől, azonban jelentős forgalomcsökkentéssel számolnak – hangzott el az FTK ülésén.

A Danubius Hotel Gellértben, október 29-én megtartott ülésen Tímár Benedek, a Fővárosi Önkormányzat Városépítési Főosztályának projektmenedzsere számolt be a rakpartokkal kapcsolatos elképzelésekről.

A Fővárosi Turisztikai Kerekasztalnak idei, utolsó ülését nem is lehetett volna időzíteni, legalábbis a rakpart téma szempontjából. Ugyanis, november 2-ig kell benyújtania pályaműveit azoknak a cégeknek, amelyek megvásárolták a dokumentációt (összesen 65 pályázó, 10 országból), s nem rettentek el a feladattól...

A Bán Teodóra BFTK ügyvezető elnökletével tartott kerekasztal résztvevői megtudhatták, hogy 2016 lehet a konkrét tervezés és az engedélyeztetések éve, s a legjobb esetben is csak 2017-ben indul a beruházás. Van tehát még idő arra, hogy azok a szakemberek – hajózással foglalkozók, városnézést bonyolítók stb. -, akik a tervpályázatokat elbíráló zsűribe nem kaptak meghívást, mégiscsak elmondhassák észrevételeiket.

A prezentációból világossá vált, hogy csak a teherforgalmat tiltanák ki a rakpartokról, ám a személygépkocsikat és a buszokat is csak csökkentett mértékben, a jelenleginél sokkal lassabb tempóban és a gyalogosok, valamint kerékpárosok szempontjait elsődlegesnek tekintve engednék az alsó rakpartokra.

A hajókikötést sem tervezik tiltani, sőt, úszó művekkel még mesterséges szigeteket is kapcsolnának a rakparthoz, például a Vigadó tér magasságában. Ugyanakkor, csökkenteni kívánják azt a terhelést, amit a nagy szállodahajók jelentenek, a pesti oldalon, elsősorban a Szabadság híd és az Erzsébet híd közötti szakaszon. A prezentációban elhangzottak szerint, a partszakasznak ezt a részét legalább részben vissza kellene adni a pestieknek, de, közben, nem kívánják megszüntetni a nemzetközi hajóállomást.

A jelenlévők nem kaptak megnyugtató válaszokat arra, hogy miként lesz biztosítható a turisták el- és odaszállítása a szállodahajóknál, illetve, hogy merre járhatnak majd a városnéző buszok?!

Arra senkinek nem volt ellenvetése, hogy a Széchenyi téren – a forgalmi rend megtartása mellett – a gyalogosok és a kerékpárosok birtokba vehessék a ma még kihasználatlan, hatalmas zöldterületet a tér közepén.
A rakpartok átépítésének tervezett ütemét egyébként felborítja majd a 2017. évi vizes világbajnokság, ugyanis a nagy verseny kedvéért először a második ütem készül el, a Kossuth tér és a Dagály utca között.