Kimásztak a gödörből és rekordra számítanak idén az autókölcsönzők

Forrás: turizmus.com

 2014. szeptember 18. 14:13

Trendfordulóhoz érkeztek 2013-ban a hazai autókölcsönzők: az iparág ismét nyereséges, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének (MAKSZ) adatai szerint 18 tagjuk közel 254 millió forint nyereséggel zárta az évet.

Egy évvel korábban, 2012-ben a szakma még 23 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

A pozitív változást az is jelzi, hogy a MAKSZ tagjai közül 2012-ben nyolc, 2013-ban pedig mindössze négy vállalkozás realizált veszteséget. „A válság előtt 28 tagot számláltunk, ebből néhányan megszűntek, lemorzsolódtak. A mostani 18 tag viszont megerősödve került ki a nehézségekből, biztosítva látszik a működés, újraindulhatnak a beruházások – hangsúlyozta Haraszti Géza, a MAKSZ elnöke, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője a szövetség sajtótájékoztatóján.

A tavalyi évre főleg a nagyobb cégek megerősödése volt jellemző, három cég közel félmilliárd forinttal növelte bevételét. A nyereséges cégek árbevétel- és profitráta-növekedést is elkönyvelhettek. A belföldi forgalom erősödése 2013-ban 7,3, az exporté 6,9 százalékos volt, a teljes forgalomnövekedés 7,9 százalékot tett ki.

„A válság alatt azt nyilatkoztam az iparágról: egészségesek vagyunk, csak le vagyunk fogyva. Ma már azt mondom: egészségesek maradtunk, és kezdünk gyarapodni" – elemezte a helyzetet Kozák József, a MAKSZ felügyelőbizottságának elnöke, a Hertz ügyvezetője. A szakember hangsúlyozta, az elmúlt öt év nagy változást hozott a szakmában. A szép eredményekben nagy szerepe volt az innovációknak, a profilbővülésnek, az eredményesség növelésének és a gazdasági környezethez való alkalmazkodásnak.

Haraszti Géza mindehhez hozzátette: az autókölcsönzés nem piros szőnyeges vállalkozás, a bérleti díjak alig változtak, a hatékonyabb működés eredményezi a profitot. A cégek saját tőkéje 28 százalékkal emelkedett.

Elhangozott az is, hogy egy jól működő gazdaságnak szüksége van autókölcsönzőkre, hiszen az iparág több mint 10 millió eurós valutateremtő hatással bír. Közvetlenül 500 főnek adnak munkát Magyarországon, a többféle adó mellett 9 milliárd forint áfát is befizetnek az állam kasszájába. A MAKSZ tagok együttes árbevétele 2012-ben 13,8 milliárd, 2013-ban 14,8 milliárd forint volt, 2014-ben rekordra számítanak.