Kormánybiztosi expozé az MSZÉSZ közgyűlésén

Szerző: Németh Andrea

 2016. május 25. 19:00

Teltházas volt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének május 25-i rendkívüli közgyűlése, amihez a meghirdetett programon túl az is hozzájárult, hogy itt tartotta szakmai expozéját Bienerth Gusztáv kormánybiztos, aki partnerséget és együttgondolkodást ígért a szakmabelieknek.

A turizmusért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy, a gazdasági szférából érkezve maga is a számokban hisz, ezért reméli, egy év múlva újra meghívást kap a szervezettől, s akkor az eredményekről is beszámolhat majd.

Előadásában több ponton reflektált Niklai Ákos elnöki prezentációjára, aki részletesen bemutatta a szállodaipar aktuális ügyeit, trendjeit, nehézségeit, stratégiai feladatait és kívánságait, rámutatva az összefüggésekre is. Előadása kitért minden fontos területre, amelynek, remélhetőleg az újjáalakult turisztikai állami irányítás is jelentőséget tulajdonít majd.

Az egyik kulcskérdés a jövedelmezőség volt, mely az impozáns számok ellenére még nincs a megfelelő szinten. Ezért továbbra is szeretné a szövetség napirenden tartani az áfacsökkentés kérdését, amely megoldást jelenthetne talán erre is, továbbá segítene a jó munkaerő megtartásában is, amely a másik komoly probléma jelenleg az ágazatban.

 

Bienerth Gusztáv úgy fogalmazott: a turizmusra a foglalkoztatásban betöltött szerepe és a GDP-hez való hozzájárulása alapján is stratégiai ágazatként tekintenek, mert „a tények makacs dolgok”. Mint mondta, csak egyetlen ponttal nem ért egyet az elnöki beszámolóban elhangzottakkal: szerinte Magyarország és Budapest ma még nem a közép-európai régió turisztikai középpontja. Ám minden adottsága meg van rá, hogy az legyen. Vagyis a cél nem kisebb, mint lekörözve Prágát és utolérve Bécset, méltó helyet elfoglalni ebben rangsorban, ami mellett a kormányzat elkötelezett, és kész ehhez minden szükséges változtatást megtenni, és minden segítséget megadni.

Expozéjában elmondta: a napokban határozott döntések várhatók, amelyek tiszta helyzetet teremtenek, és kihatnak például költségvetési kérdésekre is. Hangsúlyozta, olyan konkrét döntéssorozat várható, amely a turizmus dinamikus fejlődését szolgálja, azon belül is, hogy csökkenjenek a vállalkozók terhei, és jobb jövedelemtermelő képességgel működhessenek. Az áfakérdést tiszta helyzetként aposztrofálta, a SZÉP-kártyát pedig fontos eszközként.

A szakma reménykedik abban, hogy a kormánybiztos szavaival a Turisztikai Célelőirányzat emelésére, illetve a turisztikai marketingkeret lényeges növelésére is célzott.

Mint mondta, augusztus 15-ig kell áttekintenie a turizmust érintő teljes szabályozási rendszert, majd javaslatot tenni az egyszerűsítésre és a hatékonyabb működésre.

Arra vonatkozóan, hogy ez a lépés miért éppen most történik, a kedvező globális és regionális környezetet említette, továbbá, hogy a közeljövőben számos olyan gigarendezvény érkezik Magyarországra, amely új helyzetet teremt, és még inkább a turizmusra irányítja a figyelmet. A cél hazánk turisztikai versenyképességének növelése, az országban rejlő lehetőségek hatékonyabb kihasználása. Ehhez elengedhetetlen a piaci szemlélet és a piaci igényekhez való alkalmazkodás, melynek megvalósításáért a Magyar Turisztikai Ügynökség lesz felelős Guller Zoltán vezetésével, mögötte azzal a csapattal, amely kiegészül az NGM turizmus, vendéglátás főosztályának szakembereivel.

A kormánybiztos jelezte, hogy a teljes szervezeti átalakulás év végéig zajlik le, addig megszületnek a döntések arról is, hogy a külképviseletek, illetve a belföldi képviseletek hogyan működjenek tovább. Minden esetben a piaci igényeknek való megfelelést tartják szem előtt.

A magyar turizmus paradigmaváltás előtt áll, az új „korszak” a mennyiség helyett a minőségre fókuszál, a húzóbrandek és a kiemelt turisztikai témák fejlesztésével, egyértelmű márkaüzenetekkel, a Budapest és a Balaton brand fejlesztésével, koherens stratégia mentén. Év végéig megvizsgálják a TDM-szervezetek szerepét és helyét is a rendszerben, és szorgalmazzák a 21. századi megoldásokat a turizmusban.

A kormánybiztos végezetül együttműködést és párbeszédet ígért, és kijelentette: a kormányzat számít a szakmára, és ugyanezt ígéri cserébe.