Legkésőbb nyárra kiderül, milyen lesz új cafeteriarendszer

Forrás: MTI

 2016. március 13. 11:46

Ha a munkaadókkal való egyeztetések a kellő ütemben lezárulnak, akkor legkésőbb nyárra megszületnek azok a döntések, amelyek alapján tisztán látni, miként működik majd az új cafeteriarendszer – mondta Rogán Antal. A gyermeküdültetés új szervezethez kerülhet.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva elmondta: idén még működőképes a cafeteriarendszer, a változásokat 2017. január elsejétől kell elindítani, ezért a cafeteria gyakorlatilag minden kormányülésen téma valamilyen formában. A brüsszeli döntés nyomán már nemcsak a cafeteria megmentése, hanem egy kedvezőbb megoldás kidolgozása a cél – hangsúlyozta.

Kifejtette, hogy az eddig ismert cafeteriarendszer egy része valószínűleg a gyermeküdültetés, illetve a turizmus fejlesztésére fordítható támogatási rendszerként fog működni a jövőben. Emellett a kormány azt szeretné, hogy legyen a béremeléseknek járulékmentes része, ezáltal a béremelés nem jelent plusz terhet a munkaadók és a munkavállalók számára sem, azonban ez az összeg nem számít bele a nyugdíjalapba. Erről folyik az egyeztetés jelenleg a munkaadókkal, a miniszterelnök bejelentése sem végleges döntést jelent, hanem azt, hogy a javaslat véleményezésére kérte fel a szervezeteket – fogalmazott.

Rogán Antal arra a felvetésre, hogy a külföldi multinacionális cégek cafeteriarendszerbe való beengedésével Brüsszel elégedett lett volna, úgy válaszolt: lehet, de nem biztos, hogy a magyar emberek jól jártak volna, mivel jelentős mennyiségű profit áramlott volna ki az országból. Ehelyett viszont az Erzsébet-utalvány rendszerén keresztül beáramló összegeket visszafordította a kormány gyerekszálláshelyek fejlesztésére és gyerekek üdültetésére – fűzte hozzá.

 

Új szervezethez kerülhet a gyereküdültetés

A parlament honlapján olvasható, a kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint a jövőben egy újonnan létrehozott szervezet, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felelne a Kárpát-medencében élő magyar gyerekek üdültetésével összefüggő feladatok ellátásáért az Erzsébet-program keretében.

A javaslat indoklása szerint az Erzsébet-programot eddig teljes egészében felügyelő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a továbbiakban is ellátja majd a szociális célú üdültetéssel és étkeztetéssel, valamint a szociális és gyermekvédelmi támogatások Erzsébet-utalványban történő folyósításával kapcsolatos feladatait, az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó bevétel terhére. Feladata marad a szociális üdültetés keretében a nyugdíjasoknak, a fogyatékossággal élőknek, a nagycsaládosoknak szóló programok megvalósítása.

A gyermek- és ifjúsági programok, valamint táborok szervezésével kapcsolatos feladatok kerülnének át az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz, amely a központi költségvetésből az Erzsébet-program megvalósításához biztosított támogatás felhasználásával látja majd ezt el. A zánkai és a fonyódi tábor tulajdonjoga a javaslat szerint az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz kerül.

A javaslat az Erzsébet-program forrásául szolgáló Erzsébet-utalvány kibocsátásának, forgalmazásának szabályaira vonatkozó "jogalkotói felhatalmazást a feladatköre szerint jelenleg illetékes – a gyermek és ifjúsági ügyekért felelős – miniszterhez telepíti".