Magas fordulatszámon az MT Zrt. – Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettes nyilatkozik

Forrás: Turizmus Panoráma

 2015. október 13. 12:04

A két év után újra megrendezendő külképviselői találkozóról, a nemzeti marketingre elnyert uniós milliárdokról, a belföldi marketingről, a szakmai szervezetettek való együttműködésről és személyes várakozásairól is nyilatkozott Glázer Tamás, amikor szeptember legvégén fogadta szerkesztőségünket.

Három év alatt több mint 8 milliárd forint uniós pluszpénz jelenhet meg a nemzeti marketingben – többek között ennek a részleteit is megismerhetik a külképviselők, akik két év után találkoznak ismét a hagyományos külképviselői értekezleten, Budapesten – kezdte nyilatkozatát Glázer Tamás.

 

Külképviselői értekezlet decemberben

A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese a december közepén esedékes külképviselői értekezletről többek között elmondta: „a hagyományok tiszteletben tartásával szeretnénk – Faragó Péter vezérigazgató iránymutatása mellett – valami egészen újat és korszerűt létrehozni, és ez összhangban van a gondolkodásmódunkkal.

Persze a külképviselői értekezlettel kapcsolatban nem kell túldimenzionálni a helyzetet. Egyszerűen arról van szó, hogy a közelmúlt több nagy volumenű attrakciófejlesztését, a magyarországi turisztikai kínálat rohamos fejlődését szeretnénk megismertetni kollégáinkkal. A régióknak és az egyes szolgáltatóknak bemutatkozási lehetőséget kívánunk nyújtani.

Ugyanakkor beszélünk majd a jövőről is a külképviselőkkel. Hiszen elsősorban Budapest, de alapvetően az egész ország nemzetközileg jelentős, nagy tömegeket vonzó események elé néz.
A sporteseményeket, mint például a 2017-es vizes vb, érdemes külön kiemelni.

Szó lesz a külképviselői koncepciónk újragondolásáról is. Lehetőségekről és feladatokról beszélünk majd, többek között arról, hogy mely piacokon kell erősítenünk, és melyeket kell újrapozicionálnunk. Sok egyéb mellett megvizsgáljuk, mit tehetünk a gyorsan változó orosz piacon, illetve, hogyan tudjuk kiterjeszteni ezt a munkát az orosz ajkú piacra, gondolva a Baltikumra, vagy akár Izrael utazni vágyó lakosságára, hogy csak néhány példát említsek.

Fontos a regionális megközelítés: ha Nagy-Britanniáról beszélünk, akkor Írországra is odafigyelünk, s ha Spanyolországot hozzuk szóba, akkor a portugálokra is gondolunk.

Beszélünk majd az új légi járatok nyújtotta lehetőségekről, legyen szó, akár a Közel-Keletről, akár például Kanadáról.

Valamennyi piacra vonatkozik, hogy újragondoljuk az ottani tevékenység hatékonyságát, de nemcsak a költségek vonatkozásában, hanem a munka minőségének szempontjából is.

Át fogjuk beszélni egy olyan indikátorrendszer kialakítását, ami mérhetővé teszi az egyes képviseletek működésének hatékonyságát. És nem csak a sajtómegjelenések forintra átszámolt elméleti értékére gondolunk majd."

A külképviselői hálózat esetleges átalakítása kapcsán a vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az új külképviseleti koncepció kialakításának nem elsődleges eszköze az átszervezés. „Sokkal inkább arról lesz szó, hogy miként tudunk új piacokon megjelenni, hogyan tudjuk erősíteni jelenlétünket a meglévő piacainkon és hogyan tudunk bevonni helyi erőket, az adott országban vagy régióban kiterjedt kapcsolatokkal és befolyással rendelkező cégeket, ügynökségeket."

 

Lendületben a társaság

Glázer Tamás kifejtette, hogy az új külképviseleti koncepciót a zrt. központjában zajló változások alapozzák meg.

Úgy fogalmazott, hogy a társaság lendületben van. „Korábban, egy interjúban azt mondtam, az MT Zrt. egyik legnagyobb erőssége az itt felhalmozott tudás, az itt dolgozók tapasztalata, szakismerete. Ezt most is így gondolom, csak annyival egészítem ki, hogy a jövőben azok maradhatnak húzóemberek, akik fel tudják, illetve fel akarják venni az egyre nagyobb fordulatszámot."

Elmondta azt is, hogy 2016-ban létszámbővítés lesz a társaságnál, mégpedig a 8,35 milliárd forintos GINOP-többletforrás lehető leghatékonyabb felhasználása érdekében. Mint fogalmazott, „friss szemléletet hozó, az eddigiektől eltérő tudású emberekre is szükségünk lesz, hogy megfelelő szakmai megközelítéssel tudják megvalósítani ezt a rendkívüli lehetőséget."

 

8,35 milliárd forint uniós pénz érkezik

Faragó Péter vezérigazgató a Turizmus Világnapjának alkalmából jelentette be, hogy az MT Zrt. határidőre, szeptember végére benyújtotta a sokat emlegetett GINOP-pályázatot, ami Magyarország történetében először teszi lehetővé, hogy nemzetközi turisztikai marketingre jelentős uniós forrást lehessen felhasználni.

Glázer Tamás elmondta: „a pályázatról, nagyon leegyszerűsítve, azt érdemes tudni, hogy ezt az összeget olyan külföldi piacokon való megjelenésre fordítjuk majd, amelyektől valós, mérhető eredmény várható, vagy amelyeken nem volt eddig számottevő szerepünk, illetve amelyeken – valamilyen külső okból – a korábbi évekhez képest visszaesést tapasztalunk."

„S nem árulok el titkot, a december közepén esedékes külképviselői értekezletnek is egyik kiemelt témája lesz a GINOP-pályázat, illetve az arra épülő, 2016. évi akcióterv ismertetése.

Fel lehetne tenni a költői kérdést, sok, vagy kevés ez a 8,35 milliárd forint nemzeti marketingre, három évre elosztva? Fontos tudni, hogy a saját erővel együtt mintegy 10 milliárdról beszélhetünk majd, másrészt, ez az összeg többletforrást jelent, hiszen nem érkezett hozzánk olyan jelzés, amely szerint a magyar költségvetésből biztosított Turisztikai Célelőirányzat összege csökkenne a jövőben.

Hadd mondjak annyit biztatásként, hogy határozott szándékunk egy meglepetések nélküli, év közben nem változó marketing- és akciótervet végrehajtani a jövő évben."

 

Belföldi marketing

„A GINOP-pályázatról szóló összeállításunkból kiolvasható, hogy 2016-ban ismét jelentős összeget fordítunk belföldi marketingre is. Az RMI-knek a jelenlegi elképzelések szerint a jövőben is fontos szerepet szánunk."

 

A menekülthelyzetről

Glázer Tamás röviden kitért a közvéleményt foglalkoztató menekülthelyzetre is. Emlékeztetett, hogy az MT Zrt. egy marketingszervezet, s mint ilyennek az országimázs építése a dolga, a turisták érdeklődésének felkeltése és fenntartása a feladata. „Úgy gondolom – fogalmazott –,
a kormányzat és a hatóságok megfelelően kezelik a kérdést. De természetesen minden eshetőségre vannak terveink. Reméljük, ezekkel csak a fióknak dolgozunk."

 

Együttműködve a szakmai szervezetekkel

A vezérigazgató-helyettes nyilatkozatát egyetlen nappal előzte meg az államigazgatás, a nemzeti marketingszervezet és a jelentős szakmai szervezetek képviselői­nek akciója, nevezetesen a turizmus fejlesztéséről szóló közös nyilatkozat aláírása az MT Zrt. szervezésében. Erről elmondta: „nyugodtan kijelenthetjük, történelmi jelentőségű esemény részesei vagyunk, hiszen még soha nem volt ilyen erős az együttműködési szándék, a közös cél elérése iránti vágy a szakma képviselőiben.

Folyamatosan kommunikálunk, közösen tervezünk forgalomélénkítő akciókat, állandóan egyeztetünk a szakmával. Komolyan gondoljuk, hogy a turizmus területén csak akkor érhetünk el eredményeket, ha egyesítjük erőinket a piaci szereplőkével. S ez nemcsak a Magyar Turizmus Zrt.-re igaz, hanem a kormányzati szereplőkre is. Rendszeresen tartunk majd fórumokat, megbeszéléseket, amelyekre a szakmai szervezetek képviselőit hívjuk meg."

 

Személyes várakozás

Glázer Tamás a hivatalba lépésekor jelezte, hogy szeptember végére tudja felelősséggel felmérni, mit várhat ő az új feladatától, s mit várhat tőle a szakma.

Most úgy fogalmazott: „az elmúlt három hónap minden várakozásomat felülmúlta. Nagyon jó célokért dolgozhatok egy nagyon jó csapatban, s meggyőződésem, hogy a magyar turizmus kiemelkedően sikeres korszakának lehetek részese."

 

A cikk a Turizmus Panoráma októberi számában jelent meg. Ön még nem előfizetőnk? Kattintson ide!