Megalakult a Balatoni Regionális TDM Szövetség

 2011. október 20. 22:27

Október 20-án, a part menti települések összetartását érzékeltetve stílszerűen a vízen, a Szent Miklós hajó fedélzetén megalakult az ország első régiós TDM szervezete, a Balatoni Regionális TDM Szövetség. A szervezethez mind a 19 (ebből kettő még regisztráció alatt áll) helyi és térségi TDM csatlakozott, lefedve ezáltal a régióban realizálódó vendégéjszakák mintegy 80-90 %-át.

Megválasztották az elnökség tagjait is: elnök Hoffmann Henrik (Siófok), az elnökség tagjai: Tanayné Skiba Gabriella (Balatonfüred), Tóth József (Balatonfenyves), Fekete Tamás (Balatonföldvár), Rácz Sándor (Balatonszárszó), Szalóky Jenő (Gyenesdiás) és Nagy Miklós (Badacsony).
A Balaton régió TDM szervezetei az utóbbi hónapokban intenzív tárgyalásokat folytattak annak érdekében, hogy megalakítsák a szövetséget. A munkafolyamat Rádóczi Andrea kezdeményezésére május 25-én indult Balatonfüreden, ahol közel 50 fő vett részt a „Balatoni TDM” kerekasztal megbeszélésen. Az ott elfogadott álláspont alapján indult el a szervezés. A következő plenáris megbeszélésre Siófokon került sor, ahol már konkrét feladatok kerültek szóba és a folyamatok felgyorsítása érdekében 3 munkacsoport alakult. (Alapszabály előkészítő, Lobbi, Alakuló ülést előkészítő). Később megbeszélések voltak Balatonföldváron, Keszthelyen, Balatonalmádiban, Balatonszárszón, Tihanyban is.
A közel féléves munka eredményeként kristályosodott ki a mai együttműködés formája és szeptember 14-én a leendő alapító szervezetek jóváhagyták a szervezet alapító okiratának tervezetét. Mint a szövetség szerkesztőségünket tájékoztatta, a megalakítás alapvető célja annak a bevált európai turizmusirányítási rendszernek a regionális szintre történő kiterjesztése, mely az egyetlen kivezető utat jelentheti a régió turizmusgazdaságának egyre mélyülő válságából. A települések egyébként egyenlő szavazati joggal rendelkeznek, nagyságuktól függetlenül.
Az alapszabály-tervezetben rögzített célok közül a legfontosabb a Balatoni régió átfogó turisztikai fejlesztési koncepciójának és stratégiájának kidolgozása, régiószintű marketingterv és költségterv összeállítása, a Balaton „márka” kialakítása, újrapozícionálása, regionális kommunikáció megvalósítása (belső PR), szakmai tanácsadás, támogatás nyújtása, oktatási és továbbképzési tevékenységek ellátása, szemléletváltás támogatása, szakmai szekciók működtetése. Szintén fontos cél a balatoni programkínálat egységesítése és koordinálása, illetve a balatoni turisztikai vállalkozásokat érintő törvények előkészítésében való szerepvállalás.
Szerkesztőségünk kérdésére Hoffmann Henrik elmondta, az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketingigazgatóságát nem konkurenciának, hanem partnernek tekintik, és az RMI anyagi forrásait nem kívánják megcélozni már csak azért sem, mert nincs még a szövetségnek munkaszervezete, csak ennek kialakítása után tudnak forrásokat fogadni. Szintén fontos „szövetségesnek” tekintik a Balaton Fejlesztési Tanácsot és a Magyar TDM Szövetséget, előbbivel az október 20-i alakuló rendezvényen együttműködési megállapodást írtak alá.
Fekete Tamás, aki az Alapszabály előkészítő bizottság vezetője is volt, kiemelte: nagy sikernek érzi, hogy fél éves egyeztető munka nyomán közös akarattal jöhetett létre ez a szervezet, ami történelmi lépésnek is számít, hiszen ez az első régiós TDM az országban.