Megjelent a GINOP két kitöltőprogramja

Forrás: turizmus.com

 2015. július 02. 15:21

Elérhetőek a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítését és a kapacitásbővítő beruházásaikat támogató felhívások kitöltő programjai a Miniszterelnökség honlapján.

A kitöltőprogramok - pályázatok benyújtása előtti - honlapra kerülése lehetővé teszi, hogy a támogatást igénylők:

  • előzetesen megismerkedhessenek a pályázati felülettel
  • a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálatunkhoz fordulhassanak kérdéseikkel, akár elektronikus levél formájában, akár telefonon
  • illetve a pályázati lehetőség meghirdetése után már átgondoltan, felkészülten adhassák be támogatási kérelmüket

A pályázati rendszer a technikai újításoknak köszönhetően jelentősen egyszerűsödött a korábbiakhoz képest, ezzel is segítve a mikro-, kis- és középvállalkozások hozzájutását az uniós forrásokhoz:

  • A pályázók által nyújtandó adatok száma felére csökkent: a korábbi 600 adatmező helyett mindössze 300-at kell kitölteniük.
  • Bevezették az egyszeri adatbekérés elvét is. Ha a támogatások kezelésében érintett szervezet a pályázótól/kedvezményezettől egy bizonyos adatot egyszer már bekért, akkor azt az adott projekt kezelésében érintett más szervezet már nem kérheti be, hanem a tároló monitoring rendszerből kell lekérdeznie.
  • Biztosították az E-aláírásos hitelesítést a kedvezményezettek számára.
  • A teljes pályázati folyamat elektronikus lett, így akár munkaidőn kívül is tudnak adminisztrálni a kedvezményezettek.

A Gazdaságfejlesztési- és Innovációs Operatív Programban (GINOP) - összesen mintegy 85 milliárd forint keretösszeggel – korábban meghirdetett két pályázat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése és munkahelyteremtő beruházásainak támogatása, piaci pozíciójuk erősítése, új munkahelyeket eredményező beruházások támogatásával.

Fenti felhívásokra 2015. július 9-től nyújtható be támogatási kérelem.