Minden eddiginél sikeresebb Budapest Winter Invitation

Szerző: Horváth Ágnes

 2014. május 22. 18:49

A tavalyinál 32 százalékkal több vendégéjszaka és 100 százalékig elégedett szolgáltatók, akik már egy nyári kampány bevezetését sürgetik – ez a 2013 november közepétől idén április elejéig tartó Budapest Winter Invitation mérlege.

A 2013/14-es BWI 31 ezer addicionális turistát és 123 ezer vendégéjszakát hozott a résztvevőknek, ami 32 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ez a többlet az alapos elemzésnek és a jó időzítésnek is köszönhető, hiszen idén a szolgáltatók már szeptember óta dolgoztak azon, hogy a kampány novemberi indulásakor elérhetőek legyenek a budapesti csomagok - mondta Maráczi Gábor, az MT Zrt. stratégiai és marketingigazgatója, aki elégedett a bővüléssel, de úgy véli, bőven van még potenciál a BWI-ben.

Az idei téli kampányban a gyógyfürdők mellett a kulturális szolgáltatások kerültek fókuszba. Az összesen egymillió eurós összköltségű kampányban a résztvevők számát tekintve a négycsillagos szállodák képviseltették magukat a legnagyobb arányban (51%), őket követték a háromcsillagosak (40,4%); az ötcsillagosok 6,4, az apartmanok 2,1 százalékos megoszlásban, ami jól szemlélteti a városon belüli szálláshelyek kínálatát. A vendégéjszakák 54,8 százaléka a négy-, 14,6 az öt- és 28,4 a háromcsillagos szállodákban realizálódott, ami azt mutatja, hogy ezen vendégek bizony nem árérzékenyek – hangsúlyozta Maráczi Gábor.

A legtöbben Olaszországból érkeztek, őket követik a németek és a britek, majd a franciák, oroszok, svédek, osztrákok, lengyelek, románok és finnek. A legkedveltebb utazási időszak az ősz/tél eleje, valamint a tél vége volt, de népszerű volt a karácsony is.

Maráczi Gábor elmondta: a hideg ésforró vizes csapokra épülő kreatív koncepciót idén harmadik alkalommal használták és úgy tűnik, kezd beérni és Európa-szerte márkává válni. Ezért – kisebb változtatásokkal – de a jövőben ezt a motívumot fogják használni.

Az idei év újdonsága volt továbbá a Pocket Guide mobiltelefonos alkalmazás; a 13 különböző, offline módban is elérhető budapesti túraútvonalat felvázoló applikációt a kampány weboldalairól is le lehetett tölteni okostelefonokra.

A kampányban részt vevő szolgáltatók pedig soha nem voltak még ennyire elégedettek: 100 százalékuk tervezi, hogy a következő BWI-ben is részt vesz, és sokan szorgalmaznak egy hasonló, nyári kampányt.

Niklai Ákos az MSZÉSZ elnöke szerint nem csupán a vendégek száma, hanem a visszajelzések is kimondottan pozitív képet festenek: ez a magas elégedettség is a siker kulcsa. A szállodaszövetség részéről ő is reméli, hogy a jövőben a nyári szezonban is létrejön hasonló sales kampány.

 

Az idei 31 ezer látogató fele vette igénybe a csomagban található fürdők által kínált ingyenes belépőt (vagy a Széchenyibe szóló 50 százalékos kedvezményt), ami kiváló, főleg annak fényében hogy tavaly 37, két éve 27 százalékos volt arányuk. De persze cél, hogy ezt a számot feljebb tornásszuk, a fürdőktől különböző okokból távolmaradók meggyőzésével – mondta Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. – Úgy tűnik, a legfőbb vonzerőnket a fürdők jelentik, és nem csak Budapesten – ezt bizonyítja, hogy a vendégéjszakák számát tekintve a fürdővárosok az országos toplista elején találhatóak – fogalmazott.

A Budapest Winter Invitation immár jól ismert termékké vált, ami versenybe szállhat a téli időszak „napfényes” ajánlataival – összegezte tapasztalatait Arne Schmidt, az Expedia közép-európai termékfejlesztési igazgatója. Az Expedia és a Hotels.com hét országban, összesen 8 értékesítési pontot létesített a kampány idejére, ami számukra is kiváló eredményeket hozott. Míg Bécsben évről évre 21 százalékkal bővült forgalmuk, Budapesten ez átlagosan 13 százalékos növekedést jelentett, de a BWI idején 33 százalékkal ugrott meg a foglalások száma.