Nagyvárad várja a magyar utazókat

Forrás: turizmus.com

 2016. április 28. 18:32

Újdonságaival, ajánlataival és a magyar piacra szabott terveivel mutatkozott be a sajtónak a szecesszió városa, Nagyvárad, ahol az elmúlt évek uniós fejlesztései során számos történelmi épület nyerte el eredeti formáját, valamint új attrakciók születtek.

A Turizmus Kft. PR-ügynöksége által szervezett hangulatos, kötetlen sajtóreggeli keretében mutatta be városa és a térség vonzerejét Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, április 28-án, az Eiffel Bistróban. A rendezvény vendége és egyik előadója volt még Michai Jurca, az Oradea Tourism igazgatója, valamint a Doubletree by Hilton Oradea salaes managere, Alina Toie is eljött a kapcsolatépítő eseményre.

Nagyvárad nekünk, magyaroknak elsősorban Ady városa, ahol pezsgő irodalmi élet zajlott a 19. században, ugyanakkor összeforrt Szent László nevével is, aki itt alapított monostort a XI. században, híres hermája a székesegyház féltve őrzött kincse, s a hazánkból érkező – főleg egyházi – turisták elsődleges úti célja.

A nagyváradi szakemberek előadásaiból azonban egy jóval nagyobb volumenű és számos vonzerővel rendelkező város körvonalazódott ki, amely Budapesttől mintegy 3 órányi, Debrecentől csupán órányi autótávolságra könnyen elérhető célpont, és nemcsak a hátizsákos turistát vonzza, hanem a fesztiválokra, sporteseményekre érkezőket, vagy éppen a wellness-élményekre vágyókat is.

2010-ben kezdődő, s mintegy 50 millió eurót kitevő fejlesztések során újult meg a Fő téren álló legendás Fekete Sas Palota, mely a város egyik szimbóluma, de régi pompájában várja a látogatót a Szigligeti Színház is, ahol román és magyar nyelven egyaránt láthatunk előadásokat. A Fő teret szabadtéri építészeti múzeumként is emlegetik, mely a nagy európai városok mintájára igen gazdag és összetett építészeti örökséget őriz.

Ugyancsak megújult és számos új funkciót kapott a váradi vár, amely korának, a középkori Európának jelentős vallási, művelődési, tudományos és katonai központja, és nem utolsó sorban a humanizmus egyik fellegvára volt. A 2015 őszén átadott várban ma múzeumok, kávéházak, úgynevezett hagyományörző vendéglők és rengeteg program várja a látogatót a vársétáktól a koncerteken át a középkori várjátékokig, tulajdonképpen a város kulturális életének egyik központja lett, ahol rendezvények szervezésére is nyílik lehetőség.

Nagyvárad másik nagy projektje, a mintegy 20 millió eurós beruházás eredményeként létrejövő Nymphea Aquapark, melyet ez év júniusában nyitnak meg. A vizes komplexum számos előnye közül a két legfontosabb, hogy a belvároshoz közel terül el és szomszédságában három szálloda is található. Vonzerejét növeli saját termálvize, valamint az a színes élménycsomag, amit a látogatónak nyújt – a pihenéstől, a szórakozáson át egészen a rekreációig. Még nemzetközi sportesemények rendezésére alkalmas medencéi is lesznek.

A Sebes-Körös partján álló város persze nem lenne annyira attraktív, ha csak épületei újulnának meg. A látogató áprilistól októberig a legváltozatosabb rendezvényeket, fesztiválokat keresheti fel, legyen az sörfesztivál, vagy éppen a Nagyváradi Ősz eseményei. A programokhoz jó ételek is dukálnak, Nagyvárad e téren is feljövőben: az utcai pereces vagy lángosos mellett bőven találni a monarchia konyháját idéző ételeket kínáló vendéglőket és olyan éttermeket is, ahol Michelin-csillagos séf állítja össze a menüt. Minőségi szállodákkal is büszkélkedik a város: az ötcsillagos (Double Tree by Hilton Oradea) hoteltől a négycsillagos Astorián át (ahol akár Ady egykori szobájában is megszállhatunk) minden komfortfokozat megtalálható.

Az előadóktól azt is megtudtuk, hogy Nagyvárad környéke is egyre nagyobb vonzerővel rendelkezik a közeli Félix fürdő révén, melynek szolgáltatásai (különféle fürdőpartik, vízitorna stb.) a fiatalokat is célba veszik, de egész Bihar-megye, a maga érintetlen közegével, eredetiségével is számos turista (s a románok után főleg a magyarok) kedvelt kirándulóhelye, ahol a barlanglátogatástól a raftingon és a via ferrátán át a kerékpártúrákig a természetjárás több válfaja kipróbálható.

Az eseményről készült fotókat megtekinthetik itt >>