Négymilliárd forint értékű fejlesztés indul Pécsett

 2014. február 27. 19:38

Az eltűntnek hitt, 19 millió forintot érő, 107 éves Zsolnay óriásváza is látható Pécs standján az Utazás kiállításon. A látogatók a Kinect alkalmazással a helyszínen virtuálisan bebarangolhatják a belföldi díszvendég utcáit, látványosságait, sőt az épületekbe is beléphetnek.

Páva Zsolt polgármester az Utazás kiállítás első napján tartott sajtótájékoztatón elmondta: Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosaként mutatkozhatott be a világnak, ami számtalan változást, előrelépést hozott a városnak. Felépült a világ első öt legjobb akusztikájú hangversenyterme közé sorolt Kodály Központ, az óriás könyvtárkomplexumként működő Tudásközpont, megnyílt a Zsolnay Negyed, megújultak a világörökségi helyszínek. És ezzel még nincs vége a folyamatnak, annak érdekében, hogy Pécset még vonzóbbá tegyék a hazai és külföldi turisták számára, a város 2014-től kezdődően mintegy négymilliárd forint értékben megvalósuló, további jelentős fejlesztésekbe kezdett. Közéjük tartozik a Cella Septichora és az Ókeresztény Mauzóleum bemutatásának korszerűsítése, a dóm megújulása és 2015-tól a negyedik torony kilátóként való hasznosítása, a Csontváry Múzeum épületének rekonstrukciója, az állatkert modernizálása, a zsinagóga felújítása, Pécs-Tüskésréten és Pécs-Vasason új szabaidőközpontok és wakeboardpályák létrehozása. Rövidesen látogathatóvá válik Magyarország első, Középkori Egyeteme, a közelmúltban pedig ismét megnyitott a földalatti vájatot idéző Bányász Múzeum.

A város számos technikai újdonsággal is várja a látogatókat: ingyenes letölthető mobilapplikációval, idegenforgalmi digitális tartalmakkal, valamint egy Facebook-kampánnyal, melyen saját élményeket feltöltve írhatják meg a turisták saját regényüket Pécsről.

Az Utazás kiállítás 110 négyzetméteres pécsi standjának attrakciói a Zsolnay kerámiák ihlette divatbemutató, a helyszínen alkotó festőasszony, révfúvóskoncert, óriásbábok, s nem utolsósorban a Zsolnay Kulturális Negyed legújabb látványossága a kalandos történetű Apáti-Abt váza, a magyar szecessziós kerámiagyártás csúcsdarabja.