Fókusz

TDM-pályázatok hivatalosan is visszavonva

A két ünnep között megjelent az a Kormányhatározat, amely a GINOP éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló határozat módosításáról szól.

Forrás: turizmus.com | 2017. január 8. vasárnap 17:32 nyomtatás

Eszerint hivatalosan is "hatályát veszti az 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 15. sora", amely a TDM-ekre vonatkozott.

A hivatkozott Kormány határozat 1. melléklete tartalmazta a GINOP éves fejlesztési keretét, 15. sorában a GINOP 1.3.4-15 kódszámú, Turisztikai szervezetek fejlesztése elnevezésű pályázati kiírással. A december 27-én megjelent 1859/2016. számú Kormányhatározat 1. mellékletének 12. pontja értelmében: "Hatályát veszti az 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 15. sora".

Ahogy arról korábban, a mórahalmi országos TDM-konferencián, december elején beszámoltunk, hideg zuhanyként érte a hír a TDM-szervezeteket, hogy felfüggesztették azokat az uniós pályázatokat, amelyek fejlődésüket, esetenként életben, versenyben maradásukat jelentették (volna).

Egyértelművé vált az is, hogy nem csak a 2017-re várt 2 milliárd forintos keretről van szó, hanem a 2015-ben kiírt, s a keretösszegen felüli pályázatok miatt lezárt, szintén 2 milliárdos keretről is. Utóbbi eredményhirdetését a napokban várták volna. Van olyan TDM-szervezet, amelyik – tudva, hogy minden feltételnek megfelelt, s befogadták a pályázatát – már el is költötte az önrészét…

A pályázatot az ígéretek szerint újra kiírják majd olyan formában, amely egyezik az MTÜ hosszú távú céljaival. Az is elhangzott, hogy az uniós kötelezettségek miatt ezt legkésőbb 2017. június 30-ig meg kell tenni.

Megosztás:

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás. A hozzászóláshoz